Törökországi nyaralást kínál az új piaci szereplő

Idén nyáron Nagyvárad mellett Kolozsvárról, Suceaváról és Bukarestből indít charter járatokat Törökországba a Need Tour.

A részletekről Nagyváradon a társaság részéről Aytaç Acikgoz társalapító, Mihaela Crăciun főmenedzser, Mihaela Crina Vomir desztináció-menedzser számolt be Bántó Norbert, a Bihar Megyei Turisztikai Desztinációk Menedzsmentügynökségének igazgatója és Dan Bălăcel, a Nagyváradi Nemzetközi Repülőtér igazgatóhelyettese társaságában.

A Need Tour Romania tavaly alakult, és először idén kínálja üdüléseit Romániában. A repülőjáratok Kolozsvárról, Suceaváról és Bukarestből indulnak majd, és reptéri transzfert is biztosítanak az utasoknak. Nagyváradról június 4-e és szeptember 17-e között, hétfőnként 11 órakor indulnak majd a repülőjáratok Antalyára, és szintén hétfőnként 8 órakor vissza a török városból. A kétórás utat 189 férőhelyes, Boeing 737-800-as gépekkel teszik majd az utasok, a tervek szerint Nagyváradról mintegy háromezren, Romániából 12 ezren utaznak majd a nyári idényben Törökországba.

Az egyhetes nyaralások kezdő ára 775 euró két személy részére, az árak többezer eurót is elérhetnek a választott szolgáltatások függvényében (ultra all inclusive, all inclusive, de félpanziós ellátás is kérhető, a szálloda besorolása stb). A társaság Antalya mellett Kusadasiban, Bodrumban és Marmarisban kínál üdülési csomagokat, melyeket már megvásárolhatnak a partnerügynökségeknél az érdeklődők.

Kapcsolódók

Kimaradt?