Aradról navigálják majd a Brassóban le- és felszálló gépeket – Elkészült Románia első virtuális repülésirányító központja

Románia és Délkelet-Európa első funkcionális virtuális repülésirányító tornyában a forgalmat több mint 450 kilométeres távolságból irányítják majd.

A brassói repülőtér Romániában és Délkelet-Európában az első, amely virtuális irányítótoronnyal rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a gépek fel- és leszállását az aradi Repülésirányító Központ szakemberei koordinálják. Az ország szívében, a legújabb repülőtéren egy komplex megfigyelőrendszert telepítettek, amely valós idejű képeket továbbít Aradra. Három hétig tesztelték a rendszert.

„A terepen keletkező információkat az épületben található rádiónavigációs, meteorológiai és kommunikációs berendezésekből, valamint az élő videó képeiből vesszük, és onnan továbbítjuk Aradra” – mondta Alexandru Anghel, a Brassói repülőtér kivitelezési igazgatója.

A szakemberek elmagyarázták azt is, hogy mik az előnyei a virtuális toronynak a klasszikushoz képest. A szenzorok képesek észlelni a repülőtér peremére érkező állatokat és madarakat, továbbá az extrém időjárási körülmények között is az irányítóknak tiszta rálátásuk lesz a légtérre. A szakemberek szerint a klasszikus rendszer helyét átvevő „kép a képben” megoldás akár harmincszoros nagyításra is képes.

A brassói légikikötőt 18 éve kezdték el építeni. A megyei önkormányzat tulajdonában levő létesítmény hozzávetőleg 120 millió euróba került.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?