Háromszék is haszonélvezője lesz a brassói elővárosi vasútnak

Kiírták a versenytárgyalást a beruházás megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítésére.

Ismét kiírták a közbeszerzési eljárást a brassói elővárosi vasút megvalósíthatósági tanulmányának az elkészítésére. A cégek június 3-ig nyújthatják be az ajánlataikat. A tanulmányt másfél év alatt kell elkészíteni, kb. 13 millió lejért. Az első kiírást azért kellett törölni, mivel a pályázók nem tartották be a kiírási feltételeket.Brassó teljes vonzáskörzetét behálózza mejd az elővárosi vasút | Fotó: Pixabay

Az elképzelések szerint a brassói elővárosi vasúthálózat 9 vonalból állna, melyek teljes hossza 683 kilométert tenne ki. A vonalak, kettő kivételével Brassóból indulnának, legyezőszerűen fednék le a város vonzáskörzetét. A beruházásnak Háromszék is haszonélvezője volna, két vasútvonal ugyanis a kisebbik székely megye területén haladna. Az egyik Szászhermányon, Prázsmárom, Kökösön és Uzonon keresztül Sepsiszentgyörgyig húzódna, 32 km hosszúságban. A másik Bodzafordulóval kötné össze Brassót, ez 43 kilométeres lenne.

A másik öt, Brassóból induló vonal végállomásai Predeal, Zernyest, Feketehalom, Szászveresmart és Botfalu volnának. Ez utóbbi át fog haladni a Vidombákon épülő nemzetközi repülőtéren. Két vonal Brassó Dârste nevű negyedét kötné össze Botfaluval, illetve Barcarozsnyót Törcsvárral. Ez utóbbi lesz a legrövidebb, mindössze 11 km-es vonal.

A beruházást uniós forrásokból szeretnék finanszírozni.

Kapcsolódók

Kimaradt?