Emlékszik még rá? Ha pénzt takarít meg a gyermekének, az állam is belepótol

Annak idején bejelentették, majd lassan feledés homályába veszett a román kormány által elindított gROwth – „Junior Centenar” megtakarítási program, melynek keretében a kormány minden 18 éven aluli romániai gyermek számára megtakarítási számlát biztosít. A programon keresztül a szülők pénzt takaríthatnak meg gyermekeik számára, és minden esztendőben a befizetett legkevesebb 1 200 lej után az állam 600 lejes prémiummal toldja meg a megtakarítást. Ahhoz, hogy a szülők az idei esztendőben is megkaphassák az állami támogatást, még egy hónap áll a rendelkezésére az idei évre való összeg befizetésére – emlékeztetett a HotNews.

Amennyiben a szülők legalább 1 200 lejt helyeznek letétbe a gyermek megtakarítási számláján, az állam további 600 lej értékű bónuszt biztosít, emellett a fennmaradó összegre (a prémiumot nem számítva) háromszázalékos kamatot kínál. Ez alapján, ha a szülő 1 200 lejt vagy annál többet fizetett be, az összeghez hozzáadják a három százalékot, de a kamatot akkor is rászámítják, ha kevesebbet fizetett be, ebben az esetben azonban nem jár az állami bónusz.

Illusztráció forrása: Pexels

A programban való részvételnek egyetlen feltétele van: az évente befizetett érték nem haladhatja meg a 100 000 eurót. Az összeg egyszeri alkalommal, vagy akár több részletben is utalható. A lényeg, hogy év végéig a számlán 1 200 lej szerepeljen befizetésként az adott évre. A gyerekek 18 éves koruk után férhetnek hozzá a pénzhez. Nincs alsó korhatár, tehát minden kiskorú gyermek után befizethetők az összegek a román állami kincstárba.

A rendelet értelmében a pénzt a tulajdonos törvényes képviselője utalhatja a megtakarítási számlára lejben, banki átutalással, postai úton, vagy készpénzben az államkincstár pénztárain keresztül. A kifizetési dokumentumokban fel kell tüntetni a kedvezményezett gyermek vezeték- és keresztnevét, valamint a személyi számát (CNP). Ha a személyi szám téves, az összeget visszaküldik.

Bizonyos esetekben 18 éves kor előtt is felvehető a letett összeg. Abban az esetben, ha a számlatulajdonos gyógykezelésre szorul, a halál kockázatával járó betegségek valamelyikében szenved, például fertőző vagy ritka betegségek, onkológiai betegségek, veleszületett rendellenességek, vérképzőszervi betegségek, cukorbetegség, esetleg háztartási balesetek és mérgezések esetén. Ha a tulajdonos pervazív fejlődési zavarokkal küzd, és kezelése érdekében orvosi–szociális szolgáltatások kifizetésére van szükség, vagyis a komplex neuromotoros orvosi rehabilitáció költségeinek kifizetése esetén. A számlatulajdonos eseteges halála esetén is hozzáférést biztosítanak a pénzhez.

A HotNews.ro által – a pénzügyminisztérium adatai alapján – készített februári jelentés szerint a románinai gyermekek csak 1,5 százalékának volt letett pénze a számlákon, pedig a program már két éve működik. Ebbe a másfél százalékba azonban beletartoznak a szociális és gyermekvédelmi ellátási központokban lévő kiskorúak is. Ha ezeket az adatokat figyelmen kívül hagynák, körülbelül 0,6 százalék lenne azon gyermekek aránya, akik szőlői hozzájárulás révén megtakarítással rendelkeznek.

Ennek oka egyrészt az, hogy a programot nem hirdették meg, sokan nem tudtak róla, másrészt pedig a szegénység miatt sok szülő nem engedheti meg magának, hogy gyermeke megtakarítási számlájára pénzt utaljon.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?