Egyre több rizset eszünk

Változóban vannak az étkezési szokások, a rizs pedig egészségesebb a kenyérnél.

Rekordot dönthet idén a rizsfogyasztás Romániában, írja a Ziarul Financiar. Az Euromonitor piackutató cég adatai szerint pár éve a fogyasztás lendületesen nő.Fotó: Pixabay

2019 és 2021 között a növekedés minimális mértékű volt, 141 millió euróról 149 millióra emelkedett. 2022-ben 189 millió euróra bővült a piac, tavaly pedig 214 millióra. Ehhez hozzájárult a infláció is, azonban a fő hajtóerő a mennyiségi növekedés volt.

A szakemberek szerint a fogyasztás növekedése több okra vezethető vissza. Egyrészt egyre több híve van az egészséges táplálkozásnak, márpedig a rizs nem tartalmaz glutént.

Fontos tényező az is, hogy az elmúlt években nagyon megnőtt a Romániában dolgozó kelet-ázsiai vendégmunkások száma, abban a régióban pedig a konyha egyik fő alapanyaga a rizs.

Melania Pop, az International Work Finder munkaközvetítő cég igazgatója szerint jelenleg mintegy 200 ezer ázsiai vendégmunkás dolgozik az országban. A legtöbben Nepálból, Pakisztánból, Bangladesből, Vietnámból és Indiából érkeztek, olyan országokból, ahol a rizs az első számú alapélelmiszer.

Miközben rizsből egyre többet fogyasztunk, kenyérből egyre kevesebbet. Az Eurominitor adatai szerint 2019 és 2023 között az országos fogyasztás 1,5 millió tonnáról 1,4 millió tonnára csökkent. Ennek ellenére a kenyérből még mindig összehasonlíthatatlanul több fogy, mint rizsből, utóbbiból mindössze évi 100 ezer tonna.

Kenyérre évi 13 milliárd lejt költünk, miközben rizsre alig valamivel többet 1 milliárdnál.  

Kapcsolódók

Kimaradt?