Harminc éve először emelték a kenyér árát Egyiptomban

A súlyos gazdasági válságra tekintettel az egyiptomi kormány úgy döntött, hogy 30 éve először megemeli az ártámogatott kenyér árát.

Musztafa Kemal Madbúli egyiptomi miniszterelnök szerdán jelentette be a lépést, amelyet az állami költségvetés tehermentesítésével indokolt, hogy továbbra is fenn lehessen tartani az állami segélyeket.

Az intézkedés nyomán június elsejével az eddigi öt piaszterről négyszeresére, húsz piaszterre emelik egy vekni árát.

Illuszráció: Pexels

Egyiptom két éve súlyos gazdasági válsággal küzd. Az egyiptomi font értékének kétharmadát elvesztette, az infláció pedig tavaly csúcsértéket ért el majdnem 40 százalékos szinttel. Egyes élelmiszereknél tavaly augusztusban azonban még a 70 százalékot is meghaladta.

Kairó az év elején több mint 50 milliárd dollár támogatást kapott a Nemzetközi Valutaalaptól, az Egyesült Arab Emírségektől és a Világbanktól hitelek és befektetési megállapodások formájában. Cserébe az egyiptomi vezetés reformok végrehajtását vállalta.

Az üzemanyagár támogatását már csökkentették és növelték a tömegközlekedési jegyek árait is. A nagy szimbolikus jelentőséggel bíró kenyérárakhoz a kormányzat eddig nem nyúlt hozzá.

Már a válság előtt is számos egyiptomi élt a szegénységi küszöb alatt. Madbúli szerint a 106 milliós ország 71 millió lakója szorul rá a kenyér ártámogatására. Annak ellenére, hogy a kenyér ára Egyiptomban évtizedek óta nem változott, a fogyasztók arra panaszkodnak, hogy az évek során egyre kisebbek lettek a veknik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?