Intézkedik a kormány a zsugorfláció és a mosószerdrágulás ügyében

Jelentős előrelépés történt a csökkentett tömegű, de azonos áron eladott termékek ügyében – jelentette ki a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a Versenytanács ellenőrzést fog végezni a mosószerek „indokolatlan” drágulása miatt.

Marcel Ciolacu mniniszterelnök a csütörtöki kormányülésen azt mondta, rejtett drágítást és a vásárlók becsapását jelenti az a gyakorlat, hogy azonos áron, de kisebb kiszerelésben kerülnek a kereskedelembe bizonyos termékek, számol be az Agerpres. Ezért az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) közvitára bocsát egy rendeletet, amely előírná, hogy a feldolgozó cégek jól látható helyen tüntessék fel a termék tömegének változására vonatkozó információt a csomagoláson.

Illusztráció | Fotó forrása: Pexels

Beavatkozásra van szükség a miniszterelnök szerint a mosószerek piacán is, ahol indokolatlan drágulások tapasztalhatók; a jelenséget a Versenytanács fogja kivizsgálni. Marcel Ciolacu kormányfő már kedden, a Brassóba tartott, kihelyezett kormányülés alkalmával is beszélt erről. „A mosószerek ára 25 százalékkal emelkedett. A Versenytanács vizsgálatot fog indítani. Már beszéltem is erről az intézmény elnökével” – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?