Ciolacu szerint a kormány támogatja a beruházásokat és az adócsalás felszámolását

A kormány támogatja a belföldi és az európai alapokból finanszírozott masszív beruházásokat, az adócsalás felszámolását az adóhatóság digitalizálásán keresztül, illetve a közszféra reformját, mert ezek a makrogazdasági stabilitást fenntartó és a költségvetési hiányt csökkentő megoldások – hangsúlyozta Marcel Ciolacu a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségével csütörtökön lezajlott megbeszélésen.

Fotó: gov.ro

„A 2023 végén elhatározott és az év elejétől kezdődően végrehajtott költségvetési reformintézkedések és az adócsalás elleni küzdelem digitális megoldásai a következő hónapokban éreztetik hatásukat. A hatékonyabb adóbeszedés révén tovább csökkentjük a költségvetési hiányt. A januári adatok már biztatóak, és 2024 első negyedévének végén szeretnénk újratárgyalni az idei gazdasági előrejelzéseket az IMF-küldöttséggel” – mondta Ciolacu a találkozón a kormány közleménye szerint.

Az Agerpres alapján a miniszterelnök megerősítette, hogy folytatják, és a tervek szerint az idei első félév végéig be is fejezik a közszféra reformját, a kormány pedig gyors ütemben fog dolgozni az országos helyreállítási tervben (PNRR) meghatározott reformok határidőre történő megvalósításán.

A közlemény szerint az IMF szakértői többek között arra a következtetésre jutottak, hogy a kormány tavalyi intézkedései hozzájárultak a makrogazdasági stabilitás fenntartásához, valamint a költségvetési hiány és az infláció leszorításához a korábban prognosztizáltnál alacsonyabb szintre.

Az IMF küldöttsége megjegyezte: a közvetlen befektetéseknek pozitív hatása van a román gazdaságra, és rámutatott, hogy a belföldi fogyasztás növekedése idén gazdasági növekedést idézhet elő. Mindkét fél egyetértett abban, hogy középtávon a kormány számára továbbra is a deficit ellenőrzés alatt tartása jelenti a legnagyobb kihívást – mutatott rá közleményében a Ciolacu-kabinet.

A Jan Kees Martijn vezette IMF-küldöttséget a Victoria-palotában fogadta a romániai látogatásuk utolsó napján, csütörtökön a kormányfő. A megbeszélésen jelen volt Marian Neacşu miniszterelnök-helyettes, Marcel Boloş pénzügyminiszter, Radu Oprea gazdasági miniszter és Adrian Câciu európai projekekért felelős tárcavezető.

Az IMF küldöttsége január 29-én érkezett Bukarestbe elemezni az elmúlt időszak gazdasági-pénzügyi fejleményeit és frissíteni a makrogazdasági előrejelzéseit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?