Nyolcmilliárd dolláros segélycsomagot jelentett be Egyiptomnak az Európai Unió

Egyiptomnak nyújtandó nyolcmilliárd dolláros segélycsomagról állapodtak meg egyiptomi tisztviselők és az Európai Bizottság vezetése. Az EU attól tart, hogy a rossz gazdasági helyzet, a fegyveres konfliktusok és a közel-keleti káosz miatt tavasszal sokkal több bevándorló érkezhet az európai partokhoz.

Egyiptomi tisztviselők szerint a megállapodást Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének jelenlétében írják alá vasárnap délután Kairóban, írja az Euronews. Von der Leyenhez csatlakoznak az osztrák, a belga, a ciprusi és a görög kormány képviselői is. Az Európai Unió kairói kirendeltsége szerint a csomag pénzügyi támogatást és kölcsönöket is tartalmaz a következő három évre, valamint energiamegállapodásokat is, amelyek célja, hogy Egyiptomból importáljanak energiahordozókat, ezáltal részben függetlenítve Európát az orosz gáznak való kitettségtől. 

Fotó forrása: PexelsEgyiptom az arab világ legnépesebb állama, mintegy 110 millióan élnek az országban. 2000-ben még csak 70 milliós népessége volt Egyiptomnak, tehát a lakosságszám robbanásszerűen növekszik. Az infláció hatalmas, a szegénység egyre nagyobb az afrikai országban. Ugyanakkor a Közel-Keleten Egyiptom stabil államnak számít, sok menekülő számára ideális célpont vagy tranzitország. Egyiptomra jelenleg nem csak délről és nyugatról, hanem keletről is nehezedik migrációs nyomás: a rafahi határátkelő felől is érkeznek menekültek az Izrael-Hamász háború miatt. 

Az EU egyiptomi missziójának dokumentuma szerint a két fél együttműködését ez a csomag a „stratégiai és átfogó partnerség” szintjére mozdította elő, megnyitva az utat az Egyiptom-EU együttműködés kiterjesztése előtt különböző gazdasági és nem gazdasági területeken is. 

A pénzügyi segélycsomagot nemzetközi jogvédő szervezetek bírálják, Egyiptom emberi jogi helyzetét idézve. Az Amnesty International elítélte a megállapodást, és felszólította az európai vezetőket, hogy ne legyenek bűnrészesek az Egyiptomban zajló emberi jogi visszaélésekben.  Eve Geddie, az Amnesty International európai vezetője közleményében rámutatott, hogy Egyiptom korlátozza a sajtószabadságot, valamint a véleménynyilvánítás szabadságát, és rendszeresen fellép a civil társadalom ellen is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?