A kamaszok étrendjének kétharmadát ultrafeldolgozott élelmiszerek teszik ki

A kamaszok kalóribevitelük mintegy kétharmadát ultrafeldolgozott élelmiszerekből fedezik – állapította meg egy friss tanulmány. A szakemberek szerint ez a fajta táplálkozás számos betegség kialakulásában szerepet játszik.

A Cambridge-i - és a Bristoli Egyetem kutatói közel 3000 fiatal étkezési naplóját vizsgálták. Ezek alapján kiderült: a kamaszok a legtöbb kalóriát ultrafeldolgozott élelmiszerek által viszik be. A szakemberek hangsúlyozták, hogy ezek az élelmiszerek nagy mennyiségű adalékanyagot tartalmaznak, mint például a tartósítószerek, édesítőszerek, színezékek és aromák. A hozzáadott cukor- és zsírtartamuk magas, ám jóval kevesebb rostot és fehérjét tartalmaznak, így nagymértékű fogyasztásuk olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint a cukorbetegség és az elhízás, de úgy vélik, egyik fő okozójuk a rákbetegségeknek is – írja a BBC.

Illusztráció: Pexels

Dr. Yanaina Chavez-Ugalde, a Cambridge-i Egyetem munkatársa szerint a kamaszok feldolgozottélelmiszer-fogyasztása „az ideálisnál sokkal magasabb szinten van”. Mint fogalmazott, a fiatalok táplálkozási szokásait számos tényező befolyásolja, többek között az otthoni környezet, a média, valamint a kortársaik ráhatása is. Véleménye szerint a legnagyobb probléma az, hogy éppen ebben a korban rögzülnek leginkább a különböző viselkedésmódok, így aki kamaszként elhanyagolja az egészséges táplálkozást, annak felnőttként jóval nehezebb lesz „rászoknia”.

Dr. Esther van Sluijs, a Cambridge-i Egyetem kutatója szerint „az ultrafeldolgozott élelmiszerek kényelmes és jóval olcsóbb megoldást kínálnak azoknak, akik időhiányban szenvednek, vagy alacsony a jövedelmük, ellenben ezeknek az ételeknek a tápértéke igencsak kicsi, a bennük található adalékanyagok pedig súlyos egészségügy problémákhoz vezetnek”. Mint fogalmazott, bíznak abban, hogy ezeknek az eredményeknek a nyilvánosságra hozatalával segíthetik az embereket a tudatos táplálkozás kialakításában.

Feldolgozott élelmiszerek közé tartoznak a feldolgozott húsok és a tömegtermelésben előállított kenyerek és sajtok is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?