Csak jövőre folytatódnak a munkálatok az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei szakaszán

A sietség nem lenne indokolt, hiszen a sztrádaszakasz építéséhez csak 20 éve kezdtek hozzá.

Már hónapokkal ezelőtt aláírták a szerződést a Bisztraterebes és Bihar közti sztrádaszakasz megépítésére, azonban csak jövőre kezdenek neki a munkálatoknak, adta hírül a Bihoreanul hetilap.Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

A közbeszerzési eljárást a nagyváradi Precon Transilvania és a galaci Citadina 98 cégek társulása nyerte meg, azonban esze ágában sincs a közeljövőben hozzáfogni a beruházáshoz, amit a szaktárca elfogadott. „Közös nevezőre jutottunk minden homályos kérdést illetően, s megegyeztünk a céggel az ütemtervet illetően” – nyilatkozta nagyváradi látogatása alkalmával Sorin Grindeanu. A miniszter arról egy szót sem ejtett, hogy miért ment bele a tárca a halasztásba.

Azt, hogy a szóban forgó sztrádaszakasz építése egy soha véget nem érő történet, maga a miniszter is elismerte. „A Bisztraterebes-Bihar szakasz történelem, egy folytatásos regény, mely a 600-ik fejezetnél tart” – mondta Grindeanu.

Az észak-erdélyi autópálya ezen szakaszának az építése két évtizeddel ezelőtt, még a Bechtel idejében kezdődött, aztán pedig hosszú éveken át szünetelt. 2020-ban a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) egy Bihar megyei konzorciummal kötött szerződést, jóval áron alul, a sztrádaszakasz befejezésére. Mivel a kivitelező semmit nem dolgozott, két évvel később a CNAIR felbontotta a szerződést, 4,6 millió lejre bírságolt a társulást vezető Trameco céget, egyúttal eltiltva a tendereken való részvételtől.

Idén a CNAIR egy olyan vállalattal kötött szerződést, mely ugyancsak a Trameco tulajdonosának az érdekeltségi köréhez tartozik, bár formálisan más a tulajdonosa. Ennek fényében semmi meglepő nincs abban, hogy a cég megkötötte a szerződést, ám esze ágában sincs munkához látni.

A szerződés értelmében a kivitelezőnek 24 hónap alatt, tehát valamikor 2025 folyamán kellene befejeznie a 28,55 kilométeres sztrádaszakaszt, mely nyugaton a határig vezető 5 kilométeres csonkhoz, keleten pedig a kivitelezés alatt álló Bisztraterebes-Berettyószéplak szakaszhoz csatlakozik majd.  

Kapcsolódók

Kimaradt?