banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Egyetlen ajánlat érkezett az észak-erdélyi autópálya Kolozs megyei viaduktjainak megépítésére

A pályázatot egy három török céget tömörítő konzorcium nyújtotta be.

Január 9-ig lehetett benyújtani az ajánlatokat az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor közti szakaszán megépítendő két viaduktra kiírt tenderre. Az egyetlen ajánlatot egy három török cégből álló, az Ozaltin vezette konzorcium tette, írja az economedia.ro.Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

Az ugyancsak török Ictas, mely korábban óvást nyújtott be a közbeszerzési eljárás ellen, amit az Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) és a Bukarest Táblabíróság is elutasított, letett róla, hogy megpályázza a beruházást. A cég azt kifogásolta, hogy a közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) hiányos műszaki dokumentációval írta ki a tendert, ezért lehetetlen pénzügyileg megalapozott ajánlatot tenni.

A magyarnádai és pusztatopai völgyhidak megépítésére 1,14 milliárd lej van elkülönítve az országos helyreállítási terv (PNRR) keretösszegéből. A kivitelezőnek a szerződés aláírásától számítva 9 hónap áll majd rendelkezésére a tervezésre és 18 a munkálatok elvégzésére.

A két viaduktra a Magyarnádas-Magyarzsombor sztrádaszakasz része. A megépítésükre azért kellett külön tendert kiírni, mert a megvalósíthatósági tanulmány felületes volt, ezért, a munkálatok során bekövetkező földcsuszamlások miatt utólag módosítani kellett a nyomvonalat. A két völgyhíd együttes hossza 3,2 kilométer.

Az Ozaltin jelenleg két infrastrukturális beruházáson dolgozik Romániában. Az egyik a Mihăești és Caracal közti DN6-os műút korszerűsítése, a másik pedig a Pitești-Craiova gyorsforgalmi út 1-es szakasza. Utóbbin tavaly októberben kezdte el a munkát, s egyelőre nem halad valami jól vele.

Január végéig valószínűleg kiderül, hogy a CNAIR megfelelőnek találja-e a török cégnek a viaduktok megépítésére tett ajánlatát.  

Kapcsolódók

Kimaradt?