Betett a légiközlekedésnek a negyedik járványhullám

Egyes társaságoknál az utasszám a 2019-es érték 20 százalékára esett vissza októberben.

Júliusban, főleg pedig augusztusban kezdett magához térni a polgári légiforgalom, amely a koronavírus-járvány által leginkább sújtott gazdasági ágazatok egyike. Az utolsó nyári hónapban a járatok száma már csak 29 százalékkal maradt el a 2019-es értéktől, ami a legjobb adat volt 2020 februárja óta.

Időközben sokat romlott az ágazat helyzete, jelenleg az utasforgalom már csak 50 százaléka a két évvel korábbinak. „Biztos, hogy nehéz időszak elé nézünk” –nyilatkozta Marius Popescu, a Tarom szóvivője. Elmondása szerint az állami légitársaság a kereslet csökkenése ellenére sem tervezi, hogy töröljön járatokat. A cég menedzsmentje bízik benne, hogy az elkövetkező hónapokban sikerül megfékezni a járványt, a jegyek iránti kereslet pedig eléri a normális szint 70 százalékát.

A Tarom gondjai nem a járvánnyal kezdődtek, az csak rátett egy lapáttal. A vállalat hosszú évek óta veszteséges, a tavalyi éve azonban egyenesen katasztrofális volt. A Közlekedés- és Infrastruktúraügyi Minisztérium tulajdonában levő cég bevételei 1,354 milliárd lejről 355 millióra csökkentek, ellenben az éves deficit 169 millióról 439 millióra nőtt.

Az Európai Bizottsághoz tavasszal benyújtott átszervezési terv értelmében idén 214 dolgozót kellene elbocsátani, azonban időközben sokan felmondtak, így aztán már csak 80 főre vár leépítés. 2011-ben még közel 2 300-an dolgoztak a vállalatnál, melynek idén 1 316-ra kell csökkentenie a dolgozók létszámát.

A negyedik járványhullámot roppant módon megsínyli a másik hazai légiforgalmi cég, a Blue Air is. „Augusztusban a 2019-essel összehasonlítható szinten működtünk, de szeptember15. után nagyon visszaesett a kereslet, az előző időszak 20 százalékát sem éri el. A járatokat a piaci kereslethez kellett igazítanunk. (…) Ez egy nehéz időszak az egész ágazat számára. Vannak járataink, melyeken csak 20-30 utasunk van, a mi felelősségünk pedig az, hogy fedezzük a kiadásainkat” – nyilatkozta Oana Petrescu, a cég vezérigazgatója.

A boardingpass.ro portál tanúsága szerint a fapados társaság több tucat októberi, novemberi és decemberi járatot törölt, főleg Bukarestből induló nemzetközieket. A magyar Wizzair szintén törölte több, Romániából induló járatát.

2020-ban a Blue Air csak 1,8 millió utast szállított, míg egy évvel korábban még 4,1 milliót. Drasztikusan visszaesett az utasszám a Wizzair Romániából induló, illetve ide érkező járatain is, 9 millióról 3 millióra.

Kapcsolódók

Kimaradt?