Kényszerszabadságra küldi dolgozói kétharmadát a Tarom

A hat hónapra szóló intézkedés ezernél is több alkalmazottat érint.

Drasztikus lépésre szánta el magát a Tarom az utasszám drámai csökkenése miatt. Az állami légiforgalmi vállalat április 1-i hatállyal kényszerszabadságra küldi az alkalmazottak 65 százalékát. Az intézkedés egyelőre hat hónapra szól.

A Tarom vezetősége a kiadások, illetve a veszteségek jelentős mértékű csökkentését célozza meg a munkatársak kényszerszabadságra küldésével. Az utolsó, nyilvános adatok szerint 2019-ben a légitársaságnak 1 800 alkalmazottja volt, ami azt jelenti, hogy az intézkedés ezernél is több embert érint. A menedzsment arra számít, hogy a kényszerszabadságolással 8 millió eurót sikerül megspórolni.

Szükség is van a takarékoskodásra a vállalatnál, mivel az hosszú ideje veszteségesen működik. A 2010 és 2019 közti időszakban a legjobb eredményt 2015-ben érte el, amikor csak 27 millió lej deficitet termelt. A legrosszabb éve 2010 volt, 332 milliós veszteséggel. 2019-ben a bevételek 169,6 millió lejjel voltak kisebbek a kiadásoknál, tavaly pedig minden bizonnyal még nagyobb volt a deficit.

2020-ban a légiforgalom 60 százalékot meghaladó mértékben csökkent, s az idei kilátások sem biztatóak. A Tarom tavaly 19,3 millió eurós állami támogatást kapott, melynek fejében öt év alatt átszervezést kell végrehajtani a cégnél. Ennek keretében jelentős mértékű leépítést, s más lényeges változtatásokat kell végrehajtani a cégnél, hogy rentábilissá váljon a működése.

(Nyitókép: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?