Hetven százalékkal kevesebb utast szállított a Wizzair 2020-ban, mint egy évvel korábban

A nehéz körülmények ellenére is terjeszkedett a magyar fapados társaság, Romániában is nyitott egy új bázist.

Katasztrofális év volt a tavalyi a légitársaságok számára, s ez alól a Wizzair sem kivétel. A magyar tulajdonban levő fapados romániai, nemzetközi és belföldi járatain 3 millióan utaztak. Ez körülbelül 70 százalékkal marad el a 2019-es forgalomtól, amikor 9 milliónál többen repültek vele.

„A válság nagyon stabil pénzügyi helyzetben találta a vállalatot, 1,5 milliárd eurónál is több készpénzzel. (…) Elég gyorsan alkalmazkodtunk az új körülményekhez. Úgy véljük, 2021 átmeneti év lesz, nem számítunk rá, hogy elérjük a forgalom járvány előtti értékeit” – nyilatkozták a Wizzair képviselői a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak.

A válság ellenére a Wizzair élt a megváltozott piaci viszonyok kínálta lehetőségekkel, 300 új járatot indított, s 14 új bázist nyitott, utóbbiak egyike Bákóban van. Idén a cég 25 vadonatúj géppel bővíti a légiflottáját. Ez növeli a költséghatékonyságot, mivel minél régebbi egy repülő, annál magasabbak az üzemeltetési költségei.

2019-ben a Wizzair romániai bevételei 1,2 milliárd lejt tettek ki, vesztesége 99 millió lej volt. A cég 918 főt foglalkoztatott. A 2003-ban alapított magyar légitársaság piacvezető Romániában, ahol 2007 óta van jelen.

(Címlapfotó: WizzAir)

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?