Kezd magára találni a légiforgalom

Egyes júliusi napokon közel 500 járat vette igénybe a romániai reptereket.

Július volt a legjobb hónap a romániai polgári légiforgalomban a koronavírus-járvány kitörés óta. A brüsszeli székhelyű, légiközlekedés-biztonsági szervezet, az Eurocontrol adatai szerint a második nyári hónapban a hazai repterek forgalma mindössze 18-22 százalékkal maradt el a 2019-es szinttől.

A legnagyobb aktivitást július 25-én és augusztus 8-án regisztrálta az Eurocontrol, amikor is a járatok száma 18 százalékkal volt kisebb, mint két évvel korábban. Előbbi napon 491 járat vette igénybe a hazai repülőtereket, míg utóbbin 484.

Június elején még 40 százalékkal maradt el a járatok száma a 2019-es értéktől, azóta azonban a légiközlekedés intenzitása szakadatlanul nő. Ehhez nagyban hozzájárultak az utazási irodák, amelyek több charter járatot indítottak, mint a korábbi években. Könnyen megtörténhet, hogy augusztusban a polgári légiközlekedés ismét lejtmenetbe vált, mivel járványügyi szempontból veszélyesnek nyilvánítottak egy sor, jelentős idegenforgalmi célpontnak számító államot, így Görögországot, Spanyolországot, Franciaországot és Portugáliát.

Romániában jelenleg 16 polgári légikikötő létezik. Ezek közül 15 aktív, míg a tulceairól nem szállnak fel gépek. A két legnagyobb erdélyi reptér a kolozsvári és a temesvári, melyeken július folyamán a járatok száma az országos átlagnak megfelelően alakult.

Augusztus elején Románia a 8. helye állt Európában a légiforgalom intenzitása alapján. Az első Spanyolország volt, napi 4 400 járattal.

(Nyitókép: Facebook/Tarom)

Kapcsolódók

Kimaradt?