Szatmárnémetiben hosszú távú együttműködést terveznek a párizsi járatot beindító légitársasággal

Megérkezett szerdán Párizsból az első szatmárnémeti repülőjárat, és ezzel a szatmáriak régóta dédelgetett álma valósult meg, hiszen heti két alkalommal – szerdán és vasárnap – indulnak majd járatok a francia fővárosba.

A Párizsból érkező első járat szerdán délután landolt a szatmárnémeti repülőtéren száz utassal a fedélzetén, akiket Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Ioan Rus alelnök és Mihai Pătrașcu, a repülőtér igazgatója fogadott. A HiSky gépét pedig maga a repülőtársaság vezérigazgatója, Iulian Scorpan vezette – tudatta Facebook-oldalán a Szatmár megyei tanács.

Az első párizsi járat fogadásakor | Fotók: Szatmár megyei tanács

„Nagyon fontos pillanat ez számunkra, hiszen ezzel megnyitottuk Szatmár megye kapuit Franciaország fővárosa és egyben egy olyan úti cél felé, amelyre már rég vágyott közösségünk. Hosszú távú partnerséget tervezünk a HiSky légitársasággal, amellyel hamarosan elindítjuk Frankfurtba tartó járatainkat is. Megígértük, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk a szatmáriakért, és mi tartjuk az adott szavunkat!” – nyilatkozta Pataki Csaba tanácselnök a párizsi járat fogadásakor.

Mihai Pătrașcu, a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér igazgatója a gép érkezésekor köszönetet mondott mindazoknak, akik közreműködtek a járat beindításában.

„Nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani az utasoknak is, hiszen ez a járat értük van, és remélem, hogy minél többen veszik igénybe szolgáltatásainkat. Hiszem, hogy a mai nap egy új kezdet a Szatmárnémeti Repülőtér életében, egy kezdet, amely számos lehetőséget kínál majd nemcsak Szatmár megye, hanem az egész térség számára” – tette hozzá a reptér vezetője.

Kapcsolódók

Kimaradt?