Belehúzott az infláció júniusban

Az ipari termékek 12,3 százalékkal drágultak 12 hónap leforgása alatt.

Szédítő iramban nőnek az ipari termékek árai. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat számításai szerint júniusban a romániai ipar termékekei 12,3 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban. Januárban még csak 0,4 százalékos volt az ipari infláció idehaza, márciusban már 5,3, májusban pedig 10,4 százalékos.

„Az adatok megerősítik a korábbi félelmemet, hogy az infláció nagy és hosszan tartó lesz” – nyilatkozta Aurelian Dochia független közgazdász.

Az ipari infláció romániai mértéke magasabb az uniós átlagnál, ami 10,3 százalék. A romániainál nagyobb arányban csak 7 tagországban drágultak az ipari termékek. Írországban döbbenetes mértékű, 42,5 százalékos volt az áremelkedés, míg Magyarországon 15,2 százalékos. A legalacsonyabb ipari inflációt Máltán és Szlovákiában mérte az Eurostat, 1,3, illetve 3,5 százalékot.

A Román Nemzeti Bank arra számít, hogy idén átlagban 4,1 százalékkal emelkednek a fogyasztási javak és a szolgáltatások árai.

(Nyitókép: Pixabay/GerdAltmann)

Kapcsolódók

Kimaradt?