Romániában a legerősebb az infláció éves üteme az EU-ban

Az előzetesen becsültnél is alacsonyabb szintre, közel hároméves mélypontra süllyedt a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben szeptemberben.

Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán kiadott végleges adatai szerint éves összehasonlításban mindössze 0,8 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami a legkisebb mértéket jelenti a 2016 novemberében mért 0,6 százalék óta.

A 0,8 százalékos végleges adat meglepetést okozott a piacoknak, amelyek az előzetesen közölt 0,9 százalékos érték megerősítésére számítottak. A revíziót az indokolta, hogy a vártnál kevésbé drágultak az ipari termékek, ami pedig újabb vészjósló jel a termelés és a bizalom csökkenésével küzdő euróövezeti gyáripar számára.

Augusztusban és júliusban 1,0 százalékkal, júniusban pedig 1,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben. Egy évvel ezelőtt, 2018 szeptemberében pedig 2,1 százalékos volt az emelkedés. Az inflációs ütem lassulása növelheti az euróövezet gazdaságát övező aggodalmakat és újra felszíthatja a vitákat az Európai Központi Bankon belül arról, hogy miként próbálja meg elérni azt a célját, miszerint az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon.

A 28 tagú unióban az euróövezetnél valamivel gyorsabban, 1,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben. Ez azonban így is lassuló trendet tükröz, ugyanis augusztusban és júliusban még 1,4 százalékra, júniusban és májusban pedig 1,6 százalékra rúgott a pénzromlás éves üteme, míg tavaly szeptemberben 2,2 százalékra.

Havi összevetésben az euróövezetben és az unió egészében is 0,2 százalékkal nőttek a fogyasztói árak szeptemberben. Az év kilencedik hónapjában Cipruson volt a legalacsonyabb az éves infláció, nemhogy nőttek, hanem 0,5 százalékkal csökkentek az árak, csakúgy mint Portugáliában, ahol 0,3 százalékos csökkenést mértek. A legerősebb éves ütemet Romániában (3,5 százalék), Szlovákiában (3,0 százalék) és Magyarországon (2,9 százalék) mérték.

Kapcsolódók

Kimaradt?