Az áruk háromszorosába fog kerülni a hidrogén vonatok karbantartása

30 év alatt 517,10 millió eurót fogunk költeni a 12 szerelvény karbantartására és javítására.

174 millió euró értékben szándékozik hidrogén meghajtású vasúti személyszállító szerelvényeket vásárolni a Szállítás- és Infrastruktúraügyi Minisztérium. Az előzetes árajánlatok alapján a tárca 14,52 millió euróra becsüli egy szerelvény beszerzési költségeit.Hidrogénnel működő szerelvény | Fotó: Facebook

A minisztérium honlapján közzétett tervezetből kiderül, hogy a gyártónak 30 éven át biztosítania kell a szerelvények karbantartását, szükség esetén pedig a javításukat. Ennek a szolgáltatásnak az értéke lényegesen nagyobb a vonatokénál, 517,10 millió euróba kerül.

A vonatoknak 30 éven át való működtetéséhez szükséges üzemanyag, vagyis a hidrogén ellenértékét 467,17 millió euróra becsülik a tárca szakemberei. A teljes projekt költségei tehát 1.158 milliárd euróra rúgnak. A minisztérium 85 százalékban uniós forrásokból kívánja fedezni a beruházás költségeit.

A dokumentum szerzői leszögezik, hogy a hidrogén meghajtású vonatok beszerzése nem jelenti azt, hogy a kormány letenne a vasútvonalak villamosításáról, mindössze környezetbarát alternatívát kínál a dízelmozdonyokkal történő szállításra.

Az erdélyi utazóközönségnek nem adatik majd meg, hogy hidrogén meghajtású vonatokkal közlekedjen. A tervek szerint a szerelvényeket havasalföldi vonalakon állítják majd forgalomba, Bukarest környékén, a főváros és Craiova, valamint Pitești és Curtea de Argeș között közlekednének.

Kapcsolódók

Kimaradt?