Álom marad, hogy már idén vonattal utazhatunk Kolozsvárról Nagyváradra
Kolozsvár és Bánffyhunyad, illetve Élesd és Nagyvárad között jó eséllyel újraindulhat a forgalom, de lehet, hogy egyelőre dízelmozdonyokkal.
Egymásnak homlokegyenest ellentmondó híreket lehet olvasni a sajtóban a Kolozsvártól a magyar határig húzódó vasútvonal felújításáról. Korábban a CFR elismerte, hogy a beruházás tetemes késében van, így aztán némileg meglepő volt, hogy benne maradt az országos helyreállítási tervben (PNRR) annak tavaly őszi újratárgyalásakor.
„Körülbelül egy éves késésben van, aminek a fő oka a Bánffyhunyad és Élesd közti munkálatok felének a helyzete, ahol egy évet meghaladó tervezési csúszások voltak” – nyilatkozta december 12-én Ilie Bolojan kormányfő. A PNRR keretösszegéből finanszírozott beruházásokat legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni, a miniszterelnök szavaiból azonban egyértelműen az következik, hogy a vasútvonal átadására csak valamikor 2027 második felében kerülhet sor, hacsak csodát nem tesznek a kivitelezők.
Ennek ellenére az állami vasúttársaság január elején bejelentette, hogy 2026 végéig lépcsőzetesen újraindul a vasúti közlekedés Kolozsvár és Nagyvárad között. Arra, hogy pontosan mit takar a „lépcsőzetes” jelző, nem tért ki a CFR SA közleménye.
A vállalat kommünikéje közel 183 km korszerűsített vasúti pálya megnyitásáról szól, mely össztávolság a Bukarest-Konstanca, Arad-Temesvár-Karánsebes és Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vonalak bizonyos szakaszaiból áll össze. Hogy pontosan melyekből, arról nem szól a fáma. Ezen információk fényében egyértelmű, hogy szó sem lehet a teljes, 166 kilométeres Kolozsvár-Biharpüspöki vonal átadásáról.
Lehívjuk az egész pénzt?
Ezt megerősíti az állami vasúttársaságnak a Maszol megkeresésére adott válasza. „…a becsült átadási határidő 2026 az első (Kolozsvár-Egeres) és a második szakasz (Egeres-Kissebes), s 2027 a harmadik (Kissebes-Élesd) és a negyedik szakasz (Élesd-Biharpüspöki) esetében. A Nagyvárad-Kolozsvár vasútvonal korszerűsítési és villamosítási projektjével kapcsolatos valamennyi munkálat befejezését 2027-re becsüljük” – olvasható a Ion Simu-Alexandru vezérigazgató által aláírt dokumentumban.
A „Szállítás- és Infrastruktúraügyi Minisztérium által közölt hivatalos információk” alapján a CFR első embere úgy tudja, nem áll fenn a veszélye annak, hogy bármennyit elveszítsünk a beruházásra elkülönített 1,129 milliárd eurós uniós finanszírozásból. A vezérigazgató arra nem tér ki, hogyan lehetséges ez, annak ellenére, hogy pár sorral feljebb maga ismerte el, kizárt, hogy tartsák az idei augusztusi határidőt.
A vasútvonalnak a magyar határ és Élesd közti 46,74 kilométeres szakaszán dolgozó konzorciumot vezető WeBuild a napokban jelentette be, hogy a munkásai éjjel-nappal dolgoznak.
„Valamennyi nehéz vasúti munkagéppel dolgozunk a mezőtelegdi állomáson, valamint Mezőtelegd és Nagyvárad között” – írta Domenico Puzzo, az olasz cég képviselője egy LinkedIn bejegyzésben, amelyhez fényképeket is mellékelt, főleg napvilágnál készülteket. A kivitelező az év eleji fagyos napokon szüneteltette a munkát, azt követően látott dologhoz ismét, hogy a levegő hőmérséklete meghaladta az 5 C fokot. Ezen a szakaszon a korszerűsítésen kívül 18 kilométeren egy teljesen új sínpárt is lefektetnek, hogy az ellentétes irányban közlekedő szerelvényeknek ne kelljen egymásra várniuk.
A WeBuild erőfeszítései dicséretesek, ugyanakkor teljes mértékben indokoltak. A szóban forgó rész az Élesdtől a magyar határig húzódó szakasz része, aminek a kivitelezése, a kormány PNRR-s beruházásokat monitorozó online platformja szerint 24 százalékon áll. Tekintettel arra, hogy a beruházás 2023 elején, vagyis három éve kezdődött, ez nem olyan részeredmény, amit ki lehet tenni az ablakba. A szakasz egyes részein szemmel látható az elmúlt években végzett munka eredménye, míg máshol minimális az előrelépés, s annak sincs jele, hogy nagyon törnék magukat az építők. Január 30-án délelőtt a váradi nagyállomás építőtelepén egy fia munkást sem lehetett látni, egyetlen tételen markológép árválkodott a munkaterületen.
A három olasz cég alkotta társulás több mint másfél éve kínlódik a Sebes-Körösön átívelő új vasúti híd megépítésével, s távolról sem ez az egyetlen probléma. Ahhoz, hogy Nagyvárad és Biharpüspöki között villamosítani tudják a vonalat, le kell bontani a Püspöki (Ștefan cel Mare) utat az Oncsa negyeddel összekötő közúti felüljárót, ugyanis az túl alacsony, nem férnek be alá a villanyoszlopok. A felüljárót aluljáróval helyettesítik, a nagyváradi önkormányzat azonban csak januári ülésén hagyta jóvá az aluljáró megépítésére a CFR-vel kötendő társulási szerződés megkötését.
Bekavart a Révi-szoros
A legrosszabbul mégsem ez a vonalszakasz áll, hanem az Élesd és Kissebes (Poieni) közti, ahol a kivitelezési szint 15 százalék. Ennek az egyik oka az, hogy a révi sziklaszorosban hozzá sem tudtak kezdeni a munkálatokhoz, mivel a vízügyi hatóság (ANAR) szakemberei hozzávetőleg egy évig nem tudták eldönteni, hol van az árvízszint, milyen magas legyen a vasúti töltés, hogy a medréből kilépő Sebes-Körös vize semmiképp ne érhesse el a síneket. A totojázás végeredményben teljesen értelmetlennek bizonyult, a töltés marad az aktuális magasságban.
A hatalmas lemaradás azonban nem korlátozódik a révi szorosra, a Sebes-Körös völgyében sok-sok kilométeren át, Kissebes és Rév között, szinte semmi látszata a beruházásnak, az eddigi munkálatok a régi sínek felszedésére korlátozódtak.
Legjobban a Kolozsvár-Egeres és az Egeres-Kissebes szakaszokon haladt a munka, azonban ezeknek az idei megnyitása sem magától értetődő, figyelembe véve, hogy a kivitelezés három év után 48, illetve 51 százalékon áll.
Az előrejelzéseiben felettébb mértéktartó Pro Infrastructură szerint idén újraindulhat a forgalom egy-egy sínpáron 66 kilométeren Kolozsvár és Kissebes, illetve 41 kilométeren Élesd és Biharpüspöki között, jó esetben pedig a 14 kilométeres Rév-Élesd szakaszon is.
Átadás lesz, a befejezés késik
„Ezek azonban a PNRR-s sietség diktálta első fázisos átadások, vagyis a feltétlenül szükséges: egyetlen sínpár és magas peronok, de közúti átjárók és vadfolyosók, illetve befejezett villamosítás nélkül. Az első fázis a fizikai kivitelezés 70 százalékát jelenti” – olvasható a szakembereket tömörítő civil szervezet prognózisában.
A vasútvonal korszerűsítésének összköltsége, beleértve az állomásépületek felújítását, 9,469 milliárd lej. A beruházás eredményeként a vonatok 160 km/órás sebességgel is közlekedhetnek majd a két nagyváros között, kivéve néhány pályaszakaszt Egeres környékén, ahol a túl kanyargós nyomvonal ekkora sebességet nem tesz lehetővé.
Kapcsolódó
Jelenleg Kolozsvár és Nagyvárad között a CFR és két magán-vasúttársaság által üzemeltetett vonatpótló autóbuszokkal lehet közlekedni, a menetidejük négy és fél óra. A Budapestet a Székelyfölddel összekötő nemzetközi vonat MIhályfalván és Zilahon keresztül közlekedik, a menetideje kb. 13 óra.
CSAK SAJÁT