banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Adóemeléssel járó adóreformot javasol Marcel Ciolacu

A kormányfő 16 százalékos személyi jövedelemadót vagy progresszív adózást szeretne bevezetni.

A két kormánypárt, s különösen a PSD kitartóan azt kommunikálta az elmúlt hetekben, hogy a szeptemberben elfogadott megszorító intézkedéseket nem követik majd adóemelések. Marcel Ciolacu is ebben a szellemben kezdte csütörtök reggeli nyilatkozatát. „Megmondtam, és továbbra is ismétlem, 2024-et illetően két dolog nagyon világos: nem lesznek adóemelések, s politikai stabilitás lesz” – jelentette ki a kormányfő.

Röviddel utána Ciolacu kerek-perec adóemelést javasolt. „Románia az országos helyreállítási tervben vállalta, hogy adóreformot hajt végre” – mondta felvezetésként Ciolacu. Véleménye szerint ezt kétféleképpen lehet megvalósítani. „Megtartjuk az egységes adókulcsot, de az legyen egységes, korrekt versenyhelyzetet teremtve mindenki számára, kivétel nélkül, attól a pillanattól kezdve pedig ez legyen 16 százalék (…), vagy mozduljunk el a progresszív adózás irányába. Én egyik variánst sem utasítom el” – idézi a miniszterelnököt az Economedia.ro. Hogy az ürömbe némi öröm is vegyüljön, hangsúlyozta, hogy a 19 százalékos áfa nem fog emelkedni.

Marcel Ciolacu | Fotó: Agerpres

Marcel Ciolacu semmiféle támpontot nem adott azt illetően, hogy mikortól vezetnék be az új adózási szabályokat, s arra sem tért ki, hogyan nézne ki a progresszív adórendszer.

A kormányfő javaslata vélhetően tovább szítja a feszültséget és az ellentéteket a koalícióban, köztudott ugyanis, hogy a PNL határozottan ellenzi a progresszív adórendszerhez való visszatérést.

Ciolacu állítása ellenére Romániában nem egykulcsos, hanem inkább regresszívnek nevezhető adórendszer van. A standard adókulcs 10 százalék, azonban az építőiparban, a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozók, a bruttó 10 ezer lejnél kevesebbet kereső informatikusok és a kutatók esetében az adókulcs 0 százalék, az ezen kategóriákhoz tartozó munkavállalók fel vannak mentve a személyi jövedelemadó fizetése alól.

Független pénzügyi elemzők már korábban mondták, hogy az államháztartás fenntarthatóvá tétele elképzelhetetlen adóemelés nélkül.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?