A progresszív adózásról szóló koalíciós tárgyalást sürget a PSD elnöke

Tárgyalni kell a koalícióban az egységes adókulcsról és a progresszív adózásról – véli a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Marcel Ciolacu szerint a társadalmi partnerekkel és az üzleti szféra képviselőivel is egyeztetni kell a témáról.

Ciolacutól megkérdezték hétfőn az újságírók, hogyan kommentálja Nicolae Ciucă miniszterelnök korábbi nyilatkozatát, miszerint kitart az egységes adókulcs mellett.

„Ez az ő véleménye. Mi pedig azon a véleményen vagyunk, hogy a jövőben – nem holnap, nem a következő hónapokban – Romániának el kell kezdenie felzárkózni a fejlett országokhoz. Egyeztetni kell valamennyi társadalmi partnerrel, az üzleti szféra képviselőivel, ez nem egy olyan döntés, amelyet egyik napról a másikra kell meghozni” – válaszolt a PSD elnöke. Hozzátette, a koalícióban is meg kell vitatni a témát, és majd a döntés szerint cselekedni.

A szociáldemokrata pártelnök ismét nyomatékosította, hogy idén nem vezetnek be új adókat, és adóemelés sem lesz.Marcel Ciolacu PSD-elnök | Fotó: Agerpres

Azt is kijelentette, hiba lenne eltörölni az adókedvezményeket az IT-ágazatban, és hozzátette, hogy Romániában a munkát „túlságosan megadóztatják” a tőkejövedelem adózási szintjéhez képest.

„Véleményem szerint hiba lenne eltörölni az adókedvezményt az IT-ágazatban, figyelembe véve a realitást. Jelenleg a GDP 27 százalékát teszik ki a bevételek, a költségek viszont 40 százalékra rúgnak. Ezzel szemben például Lengyelországban a jövedelem a GDP 37 százalékát, a kiadások pedig 40-41 százalékát teszik ki” – nyilatkozta Ciolacu a parlamentben.

Mindenekelőtt azt kellene megvizsgálni az adóhatóság (ANAF) vezetőjével és szakértőkkel közösen, hogyan lehetne a gazdaságot leghatékonyabban kiemelni a szürke zónából, mivel ezen a téren Románia a legrosszabbul áll Európában – tette hozzá a PSD elnöke.

Rámutatott ugyanakkor, hogy Romániában „a tőkejövedelem megadóztatásához képest a munkát túlságosan megadóztatják”, emiatt a koalícióban meg kell találni a mind a baloldal, mind a jobboldal számára elfogadható egyensúlyt a munka és a tőkejövedelem adószintje között.

„Más szóval: jelenleg a középosztály és a nagyon alacsony jövedelműek vállán nyugszik az egész romániai társadalom terhe. Ki akarjuk egyensúlyozni ezt, vagy nem? Lássuk, milyen javaslatokat terjeszt a koalíció elé a pénzügyminiszter” – fűzte hozzá Ciolacu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?