Ezért lenne ajánlatos megvárni a progresszív adórendszerrel az adóhatóság digitalizálását

Ha befejeződik az ANAF digitalizálása, senkinek sem kell majd bonyolult adóbevallás kitöltésével ennie az idegeit.

Az utóbbi hónapokban visszatérő téma volt a Szociáldemokrata Párt (PSD) kommunikációjában a progresszív adórendszerhez való visszatérés, amihez a Nemzeti Libárlis Párt (PNL) és az RMDSZ – vagyis a két kormánykoalíciós partner – tartózkodóan viszonyul. Nemrég Nicolae Ciucă miniszterelnök is megszólalt az ügyben, hangsúlyozva, hogy többkulcsos adórendszer bevezetése csak az állami pénzügyi intézmények digitalizálását követően volna lehetséges. A PNL-s kormányfő szerint legkorábban jövőre lehet majd visszatérni az ügyre.

„Az időhorizontot a digitális rendszernek a Pénzügyminisztériumba történő bevezetése szabja meg, hogy a pénzügyekkel foglalkozó valamennyi intézménynek világos képe legyen a globális jövedelmekről” – nyilatkozta a miniszterelnök. Nicolae Ciucă azt mondta, úgy tájékoztatták, hogy a Pénzügyminisztérium által koordinált állami intézmények digitalizálása maximum 12 hónap múlva befejeződik.Fotó: Pixabay

A progresszív adórendszerhez való esetleges visszatérést az adóhatóság (ANAF) digitalizálásához kötni teljes mértékben logikus és indokolt döntés – állítja Juhász Jácint, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem közgazdaság és gazdálkodástudományi karának adjunktusa. A szakember emlékeztetett rá, hogy a 2000-es évek elején, amikor még többkulcsos adórendszer volt Romániában, az adóbevallás elkészítése és benyújtása felettébb bonyolult, sok bosszúsággal járó procedúra volt. „Ha most bevezetnék, megismétlődne az akkori helyzet, mikor hosszú sorok kígyóztak az adóhatóságnál” – vélte Juhász Jácint.

Azon munkavállalók esetében, akiknek egyetlen munkahelyük van – s ők alkotják a nagy többséget –, a progresszív adózás nem okoz gondot az adóhatóságnak. A problémát a több jövedelemforrással rendelkezők jelentik, annak megállapítása, hogy melyik adókategóriába tartoznak, melyik adókulcs vonatkozik rájuk. Ha a Pénzügyminisztérium alárendeltségébe tartozó intézmények digitalizálva lennének, mindenkinek minden bevétele könnyedén követhető, a teljes jövedelme automatikusan kiszámítható lenne. Jelenleg ez még rengeteg bonyodalommal és sok költséggel járna – tette hozzá Juhász Jácint.

A progresszív adórendszer azt jelenti, hogy az adókulcs a jövedelemmel együtt nő, minél többet keres valaki, annál nagyobb adókulcs vonatkozik rá. A Năstase-kormány idején 40 százalékos volt a maximális adókulcs. Az egykulcsos adórendszer 2005-ben került bevezetésre, a személyi jövedelemadó akkor a bruttó jövedelem 16 százalékát tette ki. Ezt utóbb 10 százalékra csökkentették.

A politikusok előszeretettel hangsúlyozzák, hogy Romániában egységes adókulcs van, ami azonban valótlan állítás, mivel 900 ezer körül van azon munkavállalók száma, akik nem fizetnek jövedelemadót, más szóval az ő esetükben az adókulcs 0 százalék. A PSD azért szorgalmazza a progresszív adózáshoz való visszatérést, mert az a mostaninál több pénzt hozna az államkasszába. Pénzügyi szakemberek szerint ugyanakkor már az is sokat javítana az államháztartás helyzetén, ha megszüntetnék az elmúlt években bevezetett adómentességeket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?