Hétfőtől eldől, hogy mekkora lesz az alkalmazottak fizetése januártól

November 20. és december 20. között a munkaadók kötelesek újratárgyalni az alkalmazottakkal a munkaszerződéseket az adótörvénykönyv módosulása miatt – közölte pénteken Gabriel Petrea társadalmi párbeszédért felelős miniszter, egy szerdán elfogadott sürgősségi rendeletet ismertetve.

Mint ismert, január elsejétől a társadalombiztosítási járulékok teljes egészében a munkavállalókat terhelik. Ez maga után vonja a munkaszerződések módosulását is. A munkaadók pedig kötelesek tárgyalást kezdeményezni az alkalmazottakkal az új bruttó bérükről, és tízezer lejig terjedő bírsággal sújtható, akit ezt elmulasztja – mondta a miniszter.

Gabriel Petrea azonban hangsúlyozta: a munkaadók a bruttó bér megemelésére nem, csupán a tárgyalások elkezdésére kötelezhetők. Ezt a kötelezettséget a társadalmi párbeszédről szóló törvény írja elő – részletezte a miniszter.

„Az állam nem szólhat bele abba, hogy a munkaadó mekkora fizetésben egyezik meg az alkalmazottal. Mi csak arra kötelezhetjük, hogy elkezdje a tárgyalásokat, és erre jogi keretet biztosítunk. Hogy miben egyeznek meg, az az ő dolguk”—magyarázta.

A társadalmi párbeszédről szóló törvény eddigi is előírta, hogy a 21 alkalmazottnál több személyt foglalkoztató munkaadók kötelesek kollektív munkaszerződések megkötésére. A szerdán elfogadott sürgősségi rendelet ezt a kötelezettséget a 21-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató munkaadóra kiterjeszti. A rendelet azt is előírja, hogy a bértárgyalásoknak november 20. és december 20. között kell lebonyolódniuk.

Ennyit kellene emelkedniük a béreknek

Jelenleg a munkavállalók bruttó fizetéséből 16,5 százalék társadalombiztosítási járulékot vonnak le, amely felett a munkáltatónak is be kell fizetnie a bruttó bér 22,75 százalékának megfelelő tb-járulékot. Jövő évtől  azonban a munkavállaló bruttó fizetését terhelik meg 35 százalékos tb-járulékkal. (A munkáltatónak ezenfelül csak a bruttó bér 2,25 százalékát kell befizetnie egy úgynevezett munkabiztosítási alapba).

Így ahhoz, hogy a bérek legalább a jelenlegi szinten maradjanak, a munkaadóknak növelniük kell a az alkalmazottak bruttó fizetését. A Deloitte adótanácsadó cég kiszámolta, hogy átlagban a bruttó bér 16,6 százalékos megemelésére van szükség. Ehhez pedig módosítani kell az alkalmazott munkaszerződését. Korábban vállalkozókat is kérdeztünk arról, hogy megemelik-e a bruttó béreket.

Kapcsolódók

Kimaradt?