Tudose megerősítette: január elsejétől 1900 lejre nő a bruttó minimálbér

Mihai Tudose miniszterelnök azt nyilatkozta pénteken a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának herkulesfürdői tanácskozása után, hogy kormányhatározattal növelik meg az országos minimálbért, amelyet belefoglalnak a jövő évi költségvetésbe. 

A miniszterelnök szerint a vonatkozó határozatot, amely szerint január 1-jei hatállyal 1 900 lej lesz a minimálbér, „a költségvetési törvény tervezetével együtt fogadják el, amely legtöbb tíz napon belül elkészül”.

A miniszterelnök kifejtette azt is: az adótörvénykönyv módosítása nyomán egyetlen polgármesteri hivatal költségvetése sem csökken, sőt. „A polgármesteri hivatalok költségvetése legalább egyenlő lesz a 2017-es költségvetéssel” - jelentette ki Tudose. A miniszterelnök szerint a helyi tanácsoknak nem kell emiatt adót emelniük, "noha ez az ők hatáskörük". 

Kapcsolódók

Kimaradt?