436,8 millió lejből gazdálkodik idén Szatmár megye

Az elmúlt évhez hasonló Szatmár megye 2022-es költségvetése, amelyből jelentős összegeket szánnak a megye alárendeltségébe tartozó intézmények, illetve elsősorban az egészségügy, valamint a közúti infrastruktúra fejlesztésére.

A költségvetést a Szatmár Megyei Tanács rendes havi ülésén fogadták el. A 436 820 900 teljes költségvetésből 245 089 900 lejt Szatmár megyei fejlesztésekre különítettek el, míg a maradék 191,7 millió lejből a Szatmár Megyei Tanács és az alárendelt intézmények működési költségeit fedezik.

Az egészségügy számára mintegy 45,59 millió lejt különített el a tanács, melyből 6,47 millió lej megy a folyamatban lévő projektek társfinanszírozására. Jelenleg a Szatmár Megyei Tanács 60,2 millió lejt is meghaladó fejlesztéseket hajt végre az adott területen. Ebből az összegből biztosítanak anyagi keretet az új kórházépület építését célzó projekthez, ebből hozzák létre a stroke-központot, illetve a központi fertőtlenítő állomást is, további tervek mellett. Jelentős fejlesztéseket eszközölnek a Szatmárnémeti Tüdőkórházban és az Avasfelsőfalui Városi Kórházban is.

A közúti infrastrukturális fejlesztésekre 185 millió lejt hagyott jóvá a tanács. A legnagyobb összegeket a megyei utak karbantartására és javítására költik (18 millió lejt), illetve az Országos Helyi Fejlesztési Program keretében zajló útkorszerűsítésekre több mint 90 millió lejt különítettek el.

A szociális és egyéb támogatásokra 76,4 millió lejt szánnak, amiből 73,3 milliót a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság fog felhasználni. Nonprofit szervezetek támogatására 2,8 millió lej áll majd rendelkezésre.

A Szatmár Megyei Tanács alárendeltségébe több kulturális intézmény is tartozik, mint például a Dinu Lipatti Filharmónia, a Szatmár Megyei Múzeum vagy a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ. A kulturális intézmények működésére 27,33 millió lejt költenek, ebből 3 millió lej fejlesztésekre szánt összeg. Csak a Szatmár Megyei Múzeum épületének felújítására 1,5 millió lejt fordítanak 2022-ben.

Jelentős összeget különítettek el a Szatmárnémeti Nemzetközi Repülőtér fejlesztésére is: összesen 6,3 millió lejt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?