Ünnepi nyereményjátéksorozat a Maszolon: vidd haza a Hanga Décor adventi kalendáriumát!

Hankó Gabriella négygyermekes édesanyaként működteti saját vállalkozását, a Hanga Décort, miközben lelkészfeleségként férjét és közösségét is támogatja. Életében egymás előnyére fonódtak össze a különféle szerepek, amihez eleinte jókora bátorság kellett: elfordult a hagyományostól, szabadon választott utat magának. Méghozzá a kézműveskedést. Felajánlásának hála, a Maszol egyik olvasójához kerülhet 2023-as kollekciójának kiemelkedő darabja, az adventi kalendárium, ami valóságos csodavilágot idéz. A néhány napja futó nyereményjáték itt található, november 24-ig érvényes.

Hankó Gabriella neve ismerősen csenghet, hiszen portálunkon egyszer már bemutattuk. Akkor anyák napja apropóján beszélgettünk vele a csöppet sem hagyományos, sokszínű női szerepekről, amelyeknek része, de nem feltétlenül egyetlen kiteljesedése az anyaság.

Akkor így nyilatkozott: „nem vagyok a klasszikus értelemben vett „papné”, úgy vélem, ez a szerepkör is – mint annyi más – átértékelés alatt áll. Ebben a szerepemben legfőbb feladatomnak a férjem támogatását látom, ezért igyekszem mellette állni a döntéseiben. Másik fontos teendőmnek az aktív jelenlétet tartom: amikor épp olyan alkalom van a gyülekezetben, ami megköveteli a jelenlétemet, az válik prioritássá”.

Mindez ma sem történik másféleképpen: Hankó Gabriella családja és hivatásai között lavíroz, amelyeknek központi tényezője lelkészként tevékenykedő férje. „Amilyen aktív szerepem van a gyülekezetben, ugyanolyan aktív szerepe van a férjemnek a vállalkozásban, amely 2016 óta él. Szükség szülte, mint nagyon sok női vállalkozást, viszont azóta ötödik gyermekünkként tekintünk rá. Személyre szabott dekorációk és ajándéktárgyak készítése a fő profilunk” – világosított fel.

Elmondása szerint a négy gyermek volt a motiváció arra, hogy saját, otthonról is jól működtethető munkát találjon magának. Mióta a Hanga Décor nevezetű vállalkozása létezik, hétvégén is jelen van, hétköznap is tevékenykedik, mégis kiegyensúlyozott, mert azzal foglalkozik, amit szeret.

Polisztirén betűket készít, amelyekből neveket, gyerekszoba díszeket állít össze. Illetve préseltlemezből különféle ajándéktárgyakat, ennek része a lézervágás, fúrás, vágás is, amiben már lelkész férje is besegít. Közös erővel személyre szabott termékeket gyártanak.

Legfrissebb az adventi kalendáriumuk, ami karácsonyi mesevilágot idéz. Kis fadobozkák várnak nap mint nap családok tucatjának kisgyermekeire, a 6x6 centiméteres tárolókban cukorkát, üzenetet, édességet, kisebb játékokat rejthetnek el szüleik.

Fontosnak tartották az adventi kalendáriumot, mert az szerves részét képezi a gyermekek adventi várakozásának, az ünnepi előkészületeknek. „Jó pár évvel ezelőtt még vécépapír gurigából készítettük a gyermekeinknek a kalendáriumot. És azért is hálásak voltak, mert minden nappal közelebb jutottak az ünnep lényegéhez. A jelenlegi Hanga Décor-kalendárium ezt a várakozást még meghittebbé teszi, nem beszélve arról, hogy amellett, hogy a lakás dekoreleme lehet, még a szülőket is figyelmezteti a legfontosabbra: a várakozásra, a jótettekre és a szeretetre.

„Igyekeztem olyan színeket választani hozzá, hogy dekorációs céllal is elhelyezhessék. Lehet változtatni a modellen, ez is, mint az összes többi termékünk, személyre szabható. Egyik legnagyobb különlegessége, hogy többgyermekes családban is jól funkcionál, hiszen több apróság számára is elfér a meglepetés a kis skatulyáiban” – világosított fel Hankó Gabriella, aki az ünnep közeledtével olvasóinknak is felajánlott egy kalendáriumot. Mert számára az jelenti az ünnepi előkészületet, ha adakozhat, jót tehet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?