A női vállalkozók szerepének erősítéséről tartottak konferenciát Marosvásárhelyen

A Nők napjainkban: Aktív résztvevők a gazdaságban és a társadalomban címmel tartottak konferenciát Marosvásárhelyen. A pénteki eseményt a Romániai Iparosok Szövetségének keretében működő női vállalkozók és a Pro Economica Alapítvány közösen kezdeményezte.

Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány elnöke érdeklődésünkre kifejtette, immár három éve működik egy országos női vállalkozói szervezet OFA UGIR név alatt.

Fotók: Tánczos Barna Facebook-oldala

„A legnehezebb időszakban kezdtünk el szerveződni országos szövetséggé, amikor a koronavírus járvány miatt a vállalkozói réteg nehézségekkel küzdött. Azóta is azokra a problémákra keressük a választ, amelyeket egy-egy ilyen konferencia keretében fel lehet vetni. A marosvásárhelyi konferencia azért is fontos, mert a zóna jelentős fejlődésnek indult és további fejlődésre ítéltetett. Az autópályákkal, a repülőtérrel komoly ipari lehetőség rejlik a zónánkban” – nyilatkozta Kozma Mónika.

Mint mondta, a konferencián azt a kérdéskört járták körbe, hogy melyek azok a fejlesztési lehetőségek, amelyeket a régióban észre kell venni, milyen megoldásokat tudnak találni rá. Hozzátette, az esemény része több interaktív beszélgetés is volt, ahol a jelenlévő vállalkozók hozzászólásaiból egy végső összegzést igyekeztek levonni. Hangsúlyozta, 17 megyéből vettek részt a marosvásárhelyi konferencián, az ország minden részéből.

„A női vállalkozók esetében szakmailag nincsenek különbségek a kihívásokat illetően, abban viszont vannak eltérések, hogy a társadalom részéről léteznek többletelvárások a nők felé. Ha egy nő vállalkozó, és emellett édesanya, feleség, akkor olyan elvárások is nehezülnek rá, amelynek következményeként plusz energiákat kell felszabadítson az illető, hogy ezeket a terheket vinni tudja” – részletezte a Maszolnak Kozma Mónika.

Közölte, a Pro Economica Alapítvány által eddig lefolytatott programok keretében azt figyelték meg, hogy viszonylag kevés olyan vállalkozó szellemű nő volt, aki pályázott is.

„Voltak olyan pályázóink, akik női vállalkozók vagy a vállalkozáson belül vezetői szerepben, esetleg társvezetőként voltak jelen. Az alapítványnak az az egyik fő célja, hogy amellett, hogy pénzügyi támogatásokat nyújt, tudjon olyan fajta háttérsegítséget is nyújtani a vállalkozóknak, ami az információáramlást is biztosítja, megkönnyíti. Éppen ezért szoktuk minden évben megszervezni a konferenciát, az erdélyi Mentorprogramot és az erdélyi Gazdasági Fórumot. Idén először azt a célt tűztük ki, hogy szervezzünk a mi részvételünkkel román nyelvű konferenciákat is, hiszen mi több száz vállalkozóval vagyunk kapcsolatban, pontosan értjük az ő igényeiket” – összegezte a Pro Economica Alapítvány elnöke.

Az eseményen részt vett Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is, aki a sajtó érdeklődésére elmondta, különleges alkalom a nőknek a vállalkozásokban, az üzleti életben betöltött szerepéről beszélni, egyeztetni. A tárcavezető a környezetvédelmi beruházásokról, azok fontosságáról beszélt a konferencián.

„Meggyőződésem, hogy a nők mindig érzékenyebbek a tisztaságra, a környezet iránti igényességük sokkal magasabb, mint a férfiaké, ezért jó táptalaj az a konferencia, ami Marosvásárhelyen szerveződött, és amelyen részt vehettem. Biztos vagyok benne, hogy minden vállalkozásban a nők szerepe nemcsak az elért nyereség szempontjából fontos, hanem abból a szempontból is, hogy milyen lábnyomot hagynak a környezetben maguk után ezek a vállalkozások, hogyan gazdálkodnak a hulladékkal, hogyan gazdálkodnak a csomagolóanyagokkal. Minden termék, ami elhagyja a vállalkozást, csomagolóanyagban kerül ki a gyártótól, és az üzleti világban minden, ami eladásra kerül, az magával viszi a hulladékot is. Ebből a szempontból ezen anyagok újrahasznosítása, a gazdaságba való visszahozatala, körforgása nagyon fontos dolog” – nyilatkozta a sajtó képviselőinek a miniszter.

A konferencián részt vett Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a Maros megyei RMDSZ Nőszervezetének elnöke is, aki a nemek közötti egyenlőségről, az esélyegyenlőségről, illetve azokról a lépésekről beszélt, amelyeket a román társadalom tett ebben a tekintetben. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, fontosnak tartja azoknak a kihívásoknak és problémáknak a megvitatását, amelyekkel a nőknek a mindennapi életükben szembe kell nézniük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?