Velünk élő történelem – Emlékezetpolitikák versenyében címmel zajlott beszélgetés a Tusványos pénteki napján. Hegedüs Zoltán, a Kommentátor folyóirat szerkesztője, Gali Máté kutatótanár és Novák Csaba Zoltán, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatója Tőtős Áron moderálásával járták körbe azokat az emlékezetpolitikához kapcsolódó kérdéseket, melyek segítségével a hallgatók betekintést kaphattak a múlt jelenbe való beépítésének fontosságába, politikai szerepébe, valamint abba, hogy honnan indult és hol tart most a kollektív emlékezet.

„A múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk, azon állunk” – ezzel a mondattal indította a Velünk élő történelem – Emlékezetpolitikák versenyében című panelbeszélgetést Tőtős Áron, a Collegium Varadinum elnöke. De miért is fontos az emlékezetpolitika? Miért fontos megértenünk, hogy miként épül be a múlt a jelenünkbe, és hogyan hat ránk anélkül, hogy észrevennénk?

Hegedüs Zoltán úgy véli, első körben azt fontos megértenünk, hogy a mítoszaink nem arra szolgálnak, hogy leírják a múltat, hanem arra, hogy cselekvési potenciált adjanak a jelenben. Identitásunk alapja, hogy megértsük, kik is vagyunk mi, és mit akarunk, valamint, hogy kik „ők”, és mit akarnak. Gali Máté szerint az emlékezetpolitika – habár a múltból táplálkozik – a jelennek szól. Közösség- és egyénformáló szerepe van, hiszen – ahogyan Novák Csaba Zoltán is hozzáfűzte – az egyént magát is meghatározzák az emlékei, de az evolúció során a túléléshez is elengedhetetlen volt, hogy a csoportok birtokában legyenek őseik már megszerzett tudásának.

A mindennapi politika eszközként tekint a történelemre: arra használja, hogy igazolja magát vagy épp megcáfolja a másikat. Hol válik el azonban a múlt objektív kutatása és az egy bizonyos cél érdekében történő felhasználása? A beszélgetés résztvevői egyöntetűen egyetértettek abban, hogy nem is biztos, hogy el kell választani egymástól a kettőt. Mint mondták, a tudomány próbálja ugyan leválasztani magát a közéletről, de morális kérdésekre nem tud válaszokkal szolgálni. „A szellem embereinek támogatniuk kellene a cselekvés embereit” – fogalmaztak, kifejtve, hogy a történésznek a közösséget kell szolgálnia, az ők feladatuk felhívni a vezetők figyelmét arra, hogy „ezt már egyszer elszúrták a múltban”, nem szabad újfent beleesni a csapdába.

Kapcsolódó

Tusványos: Az egész román politika beleremegett az elnökválasztásba

Az elmúlt másfél évet a káosz jellemezte a román belpolitikában, még a pártok sem tudták, hogyan viszonyuljanak a kialakult helyzethez. 

elemzés Tusványos elnökválasztás pártok Székely István Toró T. Tibor

Amíg az ember természete nem változik – és hát nem változott, amióta ebben a világban élünk – mindig szükségünk lesz mítoszokra. De honnan indult, hová fejlődött és hol tart most az emlékezetpolitika? A szakértők fontosnak tartották kiemelni, hogy nem szabad elfelekeznünk arról, hogy a magyaroknak évszázadokon keresztül megmondta valaki, hogy mit és hogyan csináljanak. Nem csoda hát, ha a „lázadás a vérünkben van”. Azért érzünk kényszert, hogy mindenképp a saját döntéseink nyomán járhassuk az utunkat – még akkor is, ha ez buktatókkal jár –, mert nem akarunk még egyszer belekerülni abba a csapdába, ahol mások bábjai vagyunk.

Emlékezetpolitika szempontjából azonban a magyarság sem teljesen egységes. Egy  felvidéki és egy anyaországi magyar történelmet feldolgozó könyv aligha jöhetne létre, hiszen hiába, hogy egyazon nemzet tagjai vagyunk, a történelem során számos nagy eseményt más szempontból, más oldalról éltünk meg. Így például a Trianont, amelyről a felvidékiek keveset és máshogy beszélnek, miközben az anyaországiak az egyik legnagyobb nemzeti tragédiaként emlékeznek rá. Legalább ugyanennyire izgalmas az erdélyi magyarok helyzete is, hiszen az  emlékezetpolitikájuk sokáig együtt alakult a románokéval.

Kapcsolódó

Adományok Parajdért: jól kell felhasználni a felajánlásokat, a pénz nem minden

Szeretnének hosszú távú megoldásokat találni

Parajd sóbánya parajdi katasztrófa turizmus adományok

Az elmúlt években „divatossá” vált a történelemről globálisan gondolkozni. Tőtős Áron szerint ez annyit tesz, hogy lokális viszonyokat is nagy távlatból igyekszünk értelmezni. Jó ez azonban? A szakértők szerint nem probléma, ha mindkét szemponttal foglalkozunk, hiszen míg a reneszánsz művészet globálisan is megjelent, jelentős eltéréseket mutat egyes országokon belül is. Így a magyar történelem – pláne, hogy mindig is „be voltunk ágyazva a nagyok közé” – globális szempontból is jelentős, lokális szempontból viszont részletgazdagabb.

Emlékezni tehát úgy az egyénnek, mint a szűkebb és tágabb közösségnek kell. Kell, mert ez a „túlélésünk” záloga. Az emlékeink határoznak meg minket, valamint ezek biztosítják be a helyünket a világban, pontosabban annak valamelyik csoportjában. Az emlékeink révén formálódtunk, azoknak köszönhető, hogy most ott tartunk, ahol, és ezek szolgálnak garanciaként arra, hogy nem esünk bele újra és újra az önmagát ismétlő történelem visszatérő csapdáiba.