Tojás, locsolás, bárány, nyúl – hol marad a húsvétból az Isten?
Aki csak húsvétvasárnap megy templomba, mintha egy előadás végére érkezne, azt látja, hogy a főhős életben maradt. Öröm és ujjongás van körülötte, de nem tud a közössége érzéseivel azonosulni, mert nem menetelt végig a nagyheti események pillérein – ahhoz, hogy a húsvéti rituálékat megérthessük, testileg és lelkileg is fel kell készülnünk nagyböjtben, nagyhéten pedig meg kell tapasztalnunk, miként válik a szenvedés életté, szeretetté, megújulássá, vélekedik Ilyés Zsolt csíkszentléleki plébános, a Liturgikus és Egyházzenei Bizottság titkára, akit arról kérdeztünk, hogyan egyeztethetők össze a húsvéti szertartások és népszokások, mit üzennek a nagyhét ünnepnapjai, és hogyan táplálkozhatnak a hívek járványidőszak újabb húsvétjából. (Újraolvasó rovatunkban most közzétett cikkünk eredetileg 2021 áprilisában jelent meg.)
– A néphagyományok és az egyházi hagyományok konkurensei vagy segítői egymásnak? Az emberek számára akkor is lelki táplálékul szolgálhat a húsvét, ha az egyházi szálakat elhanyagolják, kirekesztik az ünnepükből?
– A néphagyományok az egyházi szertartásokból nőttek ki: kezdetben minden latinul zajlott, papok végezték a szertartásokat, ám a különféle nemzetek fantáziája, tenni akarása és kreativitása abban mutatkozott meg, hogy az egyházi rituáléktól elrugaszkodva különféle szokásokat ültettek a köztudatba. Mivel mindegyik az egyházi rituálékhoz kapcsolódik, nem tekinthetjük egymás konkurenseinek. Ellenkezőleg: a néphagyományok és az egyházi szertartások egymás kiegészítői.
Kapcsolódó
A népszokások között fellelhetőek nem keresztény szellemiségű hagyományok is: a locsolkodás sokaknál részegséggel jár, más helyeken a határkerülés ággal való verekedéssel társul, ezeket az egyház nem hagyja jóvá, ahogyan más egyházi ünnepek népi hagyományainak olyan elemeit sem, amelyek nem keresztény szellemiségről tanúskodnak. Vannak, akik ragaszkodnak a hagyományokhoz, de nem az eredeti üzenetükhöz, azaz megélik a népszokásokat, viszont nem gondolnak arra, hogy a szokások egy keresztény titokból, azon belül a feltámadásból bontakoztak ki. Ha erre nem összpontosítanak, nem is lehet teljesértékű az ünnepük, hiszen a tojás, a nyúl, a bárány vagy a locsolás önmagában még nem hoz feltámadást.
– Az idei ünnepen talán erőteljesebben kell kapaszkodniuk a keresztényeknek a húsvéti eseményekbe, hogy azokat teljes valójukban megélhessék. Mik tarthatják meg a járványidőszak húsvétjában az embereket?
– A húsvét arról szól, hogy mindenből van feltámadás. Jézust elárulták, megkínozták, megölték, eltemették, a holttestét elzárták, katonákkal őriztették, mégis feltámadott – a húsvét tehát azt üzeni, bármennyire is sötét a helyzetünk, van kiút. Hiába a pusztulás, a sok szomorúság és gyötrelem, mindenből újjászülethetünk, hiszen Isten képes a legsötétebb időszakainkban is újjáteremteni bennünket. Még a koronavírus-járvány idején is, amikor gazdasági, társadalmi, anyagi, egészségügyi gondokkal küzdünk, Istenben bízva a legkilátástalanabb élethelyzeteinkből is felemelkedhetünk.
Az online tér sokféle lelki táplálékot tesz elérhetővé a keresztények számára. Elmélkedések, szertartások, énekek és együtt imádkozás is rendelkezésére áll azoknak, akik a virtuális téren keresztül is töltekezni tudnak lelkileg. Emellett nagy előrelépés, hogy a szertartásokat megtarthattuk a templomokban: mivel nem volt létszámbeli korlátozás, csupán a templom méretei határozták meg, hány hívő vehet részt az ünnepi szentmiséken. Két méteres távolságot tartottak egymástól a hívek, a családok ülhettek egymáshoz közelebb is, illetve a templomkertek szintén nyitva álltak, tehát az idei húsvét lehetővé tette a közös ünneplést, ebbe is kapaszkodhatnak a csüggedők.
– A közösségnek nagy ereje van, ezt erősítette meg bennünk a koronavírus-járvány is. Viszont a járványügyi korlátozások betartásával történő együtt imádkozást és közös ünneplést hosszú várakozás előzte meg. Mire hivatott a 40 napos böjt, a mostani helyzetünkben külön üzenete volt?
– A húsvét a legnagyobb keresztény ünnep, ami hatalmas hittitok, és rengeteg igazságot rejteget magában. Ezeket mind fel kell fedeznünk, és olykor még a negyven nap sem elegendő arra, hogy megértsük: böjtölünk, imádkozunk, szembe nézünk önmagunkkal, egyszóval készülünk.
A negyven napnak jelentősége van, a szentírásban a 40-es szám szimbolikus, a teljességet jelképezi, az ószövetségben és Jézus életében is fontos üzenete volt: Mózes negyven napot töltött a hegyen, éppen annyit, amennyit emberi ereje lehetővé tett; Jézus a feltámadása után még negyven napot töltött tanítványai között, pontosan annyit, amennyire még szükségük volt – innen ered a teljesség, a negyven nap azt az időt jelképezi, ami minden igényt kielégít. Jézus a küldetésére negyven napos elvonulással készült, a pusztában böjtölt, a halála előtt átimádkozta az éjszakát, ahogyan tanítványai kiválasztása előtt is, tehát komoly példát mutatott abban, hogy miként kell egy nagy eseményre felkészülnünk.
A nagy eseményekre egyébként lelkileg és fizikailag is hangolódnunk kell. A nagytakarítás, a finom ételek is részei az ünnepnek, csupán arra kell törekedni, hogy a külső előkészületek ne váljanak hangsúlyosabbá a belső felkészülésnél. Nincs abban sem kivetnivaló, hogy húsvétra tisztává válik a ház, finom ételek illatoznak a konyhában, mert ez is része az ünneplésnek, de a legfontosabb folyamatnak mégis a lelkünkben kell kibontakoznia. Az a feladatunk a negyven napos böjt alatt, hogy újra és újra átgondoljuk, megértsük, mi is történt húsvétkor. Elmélkednünk, imádkoznunk kell, mert az életünk legnagyobb kérdéseire a húsvét ad válaszokat: mi a szenvedés szerepe az életünkben? Mit kezdjünk a gonoszsággal? Mi van a halállal? Mi az élet értelme? Mi táplál bennünket? Mi tart meg az életben? Honnan kapjuk az erőt a mindennapjainkhoz?
Ezekre Jézus tetteivel válaszol: nagycsütörtökön például arra kér, „egyétek az én testem, és igyátok az én vérem, különben nem lesz életetek” – értenünk kell, hogy miről is szól az a nagy titok, ami a nagyhét három napjában történik. A húsvéti szent három napban (nagycsütörtöktől húsvétvasárnapig) mutatta meg Isten leginkább, hogy mennyire szereti az embert, és azt is, hogy mennyi mindent képes megtenni érte. Ha ezt megértjük, akkor nekünk is sikerülhet viszontszeretni az Istent. A böjt, a lemondás, az áldozathozatal ehhez kapcsolódik: ha Jézus önként vállalja értünk a szenvedést, akkor mi is tegyünk érte valamit, legyen az hálából, vagy azért, mert a példáját követjük, esetleg amiatt, mert megértettünk valamit a hittitokból. Így teljesedik ki a húsvétot megelőző böjti időszak.
– Milyen ünnepek kapcsolódnak a húsvéti ünnepkörhöz? Hogyan értelmezhetjük nagycsütörtököt, nagypénteket és nagyszombatot?
– A húsvéti időszak a feltámadáson túl a mennybemenetelt, a Szentlélek eljövetelét foglalja magában, ezekhez az egyházi rituálékon kívül különféle népszokások, népi hiedelmek is társulnak.
A nagyhét hétfőjén, keddjén és szerdáján nem történik semmi rendkívüli, ezek szokványos nagyböjti hétköznapok. Csütörtökön kezdőnek a nagynapok, amelyek vasárnapig tartanak. Nagycsütörtökön a püspöki központok olajszentelési misét tartanak, hogy az évre legyen elegendő szentelt olaj a keresztelésekre, bérmálásokra, illetve a papok ezen a délelőtti misén újítják meg fogadalmaikat. Sokáig húsvét éjszaka kereszteltek, az olajat tehát húsvét előtt meg kellett áldani, ezért praktikusság szempontjából esett a választás nagycsütörtökre. A papságot Jézus nagycsütörtökön alapította, ez a magyarázat arra, hogy a papok évről évre ekkor kötelezik el magukat az isten- és emberszolgálat mellett – az olaj és az eskütétel csupán a húsvét praktikus fele, egyházi gyakorlat, és nem jézusi esemény.
Az utolsó vacsora emlékezete viszont mély üzenetet hordoz: Jézus utoljára volt együtt a tanítványaival, és ekkor adta meg a magyarázatát a másnapi eseményeknek, kifejezte, hogy a halála nem véletlen, nem a sorsszerűség műve. Ellenkezőleg, saját akaratából, szeretettől vezérelve hal meg értünk, emberekért. Illetve azt is sugallja a vacsora folyamán, hogy a pénteki megrázó események valójában olyan történések, amelyek táplálékul szolgálnak számunkra: erőt, életet, örömöt adhatnak, ha megérjük. Az „egyétek az én testem” és „igyátok az én vérem” kérése túlmutat a halálon, megérteti velünk, hogy az értünk hozott áldozat valójában az élet forrása. A nagycsütörtök esti események hiányában, azt mondhatnánk, gonoszság van a pénteki történésekben, és szegény Jézus véletlenül halt meg, vagy éppen azért, mert nem tudta, mi vár rá.
A péntek szintén tömény üzenetet hordoz. Jézus szenvedésével és halálával azt bizonyítja, az Isten nem veszi le mindig vállainkról a szenvedést és a keresztet, hanem magára veszi azt. Sok szenvedő ember inog meg istenhitében akkor, amikor imái ellenére megmaradnak a terhei, és az ártatlanok szenvedése láttán egyesek megkérdőjelezik a teremtő igazságosságát. Ahogyan nagypénteken is, amikor azt kérdezik, „hol van ilyenkor az Isten?” – tehát azok, akik nem értik meg a nagypénteki igazságokat, kitérhetnek a hitükből. Pedig ezen a napon is azt mondja, „ott vagyok”, felveszem a keresztet, meghalok a bűnössel, a gonosztevővel. Elviselem, és nem hatalommal megszüntetem a gonoszságot. „Nem erővel szembeszállok, hanem szeretettel magamra veszem és úgy győzőm le a rosszat” – ez pedig akkora titka az ünnepnek, hogy olykor a negyven napos előkészület sem elegendő ahhoz, hogy felfogjuk.
Kapcsolódó
A szenvedésnek értelme van: Jézus nem az imádságával tett a legtöbbet értünk, hanem a szenvedésével, ezzel váltott meg bennünket. A nagypéntek egy másik üzenete az, hogy Isten megmutatja, mit jelent szeretni. Könnyű addig szeretni a házastársat, a barátot, a munkatársat, a gyermeket, amíg nem kell miatta szenvedni. De, ha egy közülük szenvedést okoz, ugyanolyan tisztán szeretjük? Jézus akkor is szerette a katonát, amikor ostorozta őt, akkor is imádkozott az emberekért, amikor leköpdösték, kigúnyolták, hiszen az az igazi szeretet, ami akkor is megmarad, amikor a szeretteink okoznak nekünk szenvedést.
A nagyszombat csendes nap, ilyenkor nincs szentmise, ez a reményvesztettség állapota, azt jelképezi, hogy az emberben minden meghal, összeomlik a bizalom, a veszteséggel teli állapotban a remény sem létezik már – ezzel sok ember küszködik naponta. Vasárnap a kilátástalanságra válaszol az Isten: „én tudok rólad, én feltámadtam, én újrateremtem azt, amiről te azt hitted, végérvényesen megszűnt”, és ez lesz a húsvét.
– A nagyhét napjai tehát terelgetik a keresztényeket. Ott vannak viszont azok a jelképeink, amelyek a néphagyományokban és az egyházi rituálékban is megjelennek, például a zöld ágak, a barka. Ezek mit képviselnek?
– Amikor Jézus virágvasárnap utoljára bevonult Jeruzsálembe, a nép királyként üdvözölte: leterítették lábai elé a ruháikat, pálmaágakat lengettek. Nálunk viszont nincsenek pálmaágak, sőt, az év azon szakaszában, amikor virágvasárnapot ünnepeljük, más águnk sem zöldell. Csupán fenyőágakkal ünnepelhetnénk, ha nem lenne az éppen akkor fakadó, új életet képviselő barkánk. A népi hiedelem fontos szimbólumává vált a barka, a megáldott ágakat az istállóba, a házba és a porta különféle részeire is beviszik, mert úgy tartják, az állatok védelmét biztosítja.
– Ha a barka a népi és keresztény hitvilágban is jelentéssel bír, akkor mit mondhatunk el a tojásról, a nyúlról, a bárányról, a locsolásról? Értelmezhetők húsvéti népszokásaink a Biblia alapján?
– A tojás Jézus feltámadásának szimbóluma: az új élet héjba zárva rejtőzködik, onnan tőr elő, és ez voltaképpen azt mutatja, hogy a lezárt sírból miként támadt fel a Megváltó – ez egyértelmű és megható húsvéti szimbólum. A nyúl noha kapcsolódik a hitvilághoz, inkább néphiedelemként határozható meg, a termékenységet jelképezi, húsvétkor ugyanis, ha sikerül túllátnunk a halálon, azt látjuk, hogy bőséges élet fakad. A keresztény felfogásban pedig a védtelenséget testesíti meg, ahogyan a bárány is. A húsvéti nyúl századunkban nagyfokú gazdasági érdekeltséggel bír, egyfajta „kiskarácsonyt” építettek köré, lassan annyi ajándékot hoz, mint az angyal, holott nem is ez lenne a szerepe.
CSAK SAJÁT
A bárány Jézus megfelelője, az ártatlan, kiszolgáltatott lény, kifejezetten biblikus szimbólum. A zsidók Egyiptomból való kivonulásakor már megjelenik: az egyiptomiak nem akarták elengedni őket, ezért az Isten utolsó kemény fellépése az volt, hogy minden családban, legyen az fáraó, rabszolga vagy ember, az elsőszülötteket elszólítja az élők sorából, hacsak nem kenik be az ajtófélfájukat az áldozati bárány vérével. Krisztusszimbólumként értelmezhető tehát, hiszen hitünk szerint Krisztus vére ment meg minket az örök haláltól, a kárhozattól. Az ószövetségben úgy emlegetik a Messiást, mint „bárányt, akit a vágóhídra visznek”. A bárány azért is elterjedt húsvéti jelképünk, mert az utolsó vacsorán Jézus a tanítványaival bárányt evett a pászka ünnepén.
A locsolásnak is van bibliai jelentősége, és nem véletlenül a nőket locsolják, ugyanis az asszonyok voltak azok, akik vasárnap pirkadatkor a sírhoz mentek, hogy a holttestet ellássák. Noha a halottat nem találták, láttak egy angyalt, aki Jézus feltámadásáról beszélt, és örömükben hatalmas hangzavarral rohantak vissza az apostolokhoz. A szájhagyományok szerint ekkor öntötték le őket vízzel, hiszen elragadtatottságukban csak így tudták megnyugtatni őket. A locsolással arra emlékezünk vissza, hogy a nők mentek elsőként a sírhoz, a nőket értesítették az angyalok elsőként, hogy Jézus feltámadott, és nők hirdették elsőként a feltámadás örömhírét.
.jpg)
