Kelemen Hunor: részt vehetnek a hívek húsvétkor az esti templomi szertartásokon

A kormány és a felekezetek képviselői között egyezség született arról, hogy nagyszombatról húsvét első napjára virradóra csak 2 órától lép hatályba a kijárási tilalom, így a hívek részt vehetnek a templomi szertartásokon.

A találkozóról Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes számolt be csütörtök délután. Közlése szerint a korlátozásokat a nyugati kereszténység ünnepén és ortodox húsvétkor is fel fogják oldani. "Ez az intézkedés fontos a hívek számára, mert így a feltámadás ünnepén templomba mehetnek" – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

A találkozóról beszámolt a Facebook-oldalán Florin Cîţu miniszterelnök is. A kormányfő ugyanakkor felhívást intézett az egyeztetésen jelen levő egyházi képviselőkhöz, hogy támogassák híveik körében a koronavírus elleni oltókampányt.

Florin Cîţu szerint szó esett a megbeszélésen a koronavírusban elhunyt személyek temetési szertartásával kapcsolatos szabályok módosításáról is, az új előírásokat az egyházi illetékesekkel közösen dolgozzák majd ki.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Mint ismert, jelenleg országszerte 22 órától reggel 5 óráig van érvényben kijárási tilalom. A hatóságok azonban azonban újabb korlátozások bevezetését is tervezik. Az országos vészhelyzeti bizottság javaslatairól a későbbiekben dönt a kormány.

(Címlapfotó: RMDSZ)

Kapcsolódók

Kimaradt?