Újraindulást szorgalmazott a járvány „romjain” Ferenc pápa a nagyszombat esti virrasztáson

Az új koronavírus-járvány miatti korlátozások közepette zajlott Ferenc pápa vezetésével nagyszombat este a húsvéti vigília (virrasztás) a római Szent Péter-bazilikában. Homíliájában Ferenc pápa a húsvét üzeneteként az újrakezdést, új utak járását és a határokig való eljutást nevezte meg.

A szertartás a szokásosnál másfél órával korábban kezdődött, alkalmazkodva az olaszországi templomokban tartott virrasztásokhoz, melyek a járványügyi előírások miatt este tíz előtt befejeződtek.

A Szent Péter-bazilikában korlátozott számban, mintegy kétszázan voltak jelen, többségükben papok. Ugyanekkora volt a létszám péntek este is a Szent Péter téri keresztúton. A nagyszombat esti vigília hagyományosan a bazilika előcsarnokában kezdődik, most viszont az egyházfő a főoltárnál állt. A teljesen sötét bazilikában csak a pápát érte fény.Fotó: Agerpres/EPA

Ferenc pápa megáldotta a tüzet, és meggyújtotta a húsvéti gyertyát, mely lángot adott a jelenlevők kezében tartott gyertyáknak. A sok apró gyertya világította meg a hatalmas bazilikát. Ferenc pápa a főoltártól a közeli Katedra-oltárig haladt és időközben felkapcsolták a bazilika fényeit. Megszólaltak a bazilika három napja néma harangjai is, amelyek ismét elindultak Rómából a világ templomai felé. A szertartáson nem tartották meg az ilyenkor szokásos keresztelőket.

Homíliájában Ferenc pápa a húsvét üzeneteként az újrakezdést, új utak járását és a határokig való eljutást nevezte meg. "Mindig lehetséges újrakezdeni, mivel új életre mindig van lehetőség összes kudarcunk ellenére, Isten szívünk romjaiból is remekművet tud alkotni, ahogyan emberiségünk leomlott darabjaiból is új történetet tud készíteni" - hangoztatta az egyházfő. Hangsúlyozta, a pandémia "sötét hónapjai" ellenére sem szabad elveszíteni a reményt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Új utak követését szorgalmazta a hívők életében kijelentve, hogy a hit nem válhat emlékké vagy megszokássá, amely "már érint, nem szólít meg bennünket". Azt mondta, nem lehet Jézust idejét múlta szereplőként, messzibe veszett egykori barátként kezelni, mivel "Jézus él, itt és most, veled halad abban a helyzetben, melyet éppen átélsz, a nehézségben, amely éppen próbára tesz".

Végül Ferenc pápa Galileáról beszélt, ahova Jézus halála után a tanítványok visszatértek. Az ókori vidéket a mai világ és társadalom határtérségeként, peremeként írta le, ahol a kirekesztettek, gyengék, szegények, elveszettek, csüggedtek élnek, amiként ez mai "városaink szegleteiben" is történik. "Senki sem utolsó, senki sem kizárt" - hangoztatta a pápa, aki mindennapi szeretet szorgalmazott a korlátok, előítéletek túllépésével.

Vasárnap délelőtt Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában mutatja be az ünnepi misét, amelyet a Vatikán az összes eddigi szertartáshoz hasonlóan interneten közvetít. Délben a bazilikából mondja el üzenetét, majd Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. A húsvéti üzenet hagyományos központi témájának a béke számít, Ferenc pápa felsorolja a világ konfliktusok, éhezés, társadalmi feszültség sújtotta térségeit. Ahogyan tavaly húsvétkor és idén karácsonykor is történt, a beszédből nem marad el a járványhelyzet sem.

Kapcsolódók

Kimaradt?