Termesztett már dinnyét, epret és sütőtököt is a balkonon: Anna Maria Kiss elárulta, hogyan fogjunk neki a balkonkertészkedésnek kezdőként

Anna Maria Kiss majdnem öt éve a balkonkertészkedés elkötelezett híve. Kertészkedni a világjárvány idején kezdett el, amikor kisgyermekes anyaként a lakásba zárva találta magát, és elhatározta, az erkélyén alakít ki egy kis kertet. A kis kertből és néhány palántából hamarosan óriási „dzsungel” lett, és ma már több mint 100 dísz- és haszonnövény ékesíti a teraszát. Azóta pedig elindított egy vállalkozást és egy Facebook-oldalt is, hogy tanácsokat adjon olyanoknak, akik kipróbálnák ezt a hobbit. Mint mondja, számára a balkonkertészkedés mára életmóddá vált, és nem tudna meglenni a kertje nélkül, hiszen az nem csak hogy finom és egészséges élelmiszerekkel látja el az egész családot, de a kertészkedésnek számos pozitív hatása van mind a fizikai, mind pedig a mentális egészségre is.

A balkonkertész Anna's Urban Garden néven indított Facebook-oldalt, amelyet mára több mint háromezren követnek, és ahol rendszeresen oszt meg tippeket a balkonkertészkedéssel kapcsolatban, megmutatva, hogy hogyan kell különböző megvakat elültetni, gondozni és betekintést nyújt a mindennapjaiba is. Mint elmondta, már kiskorától kezdve szeretett kertészkedni, ám amikor a nagyvárosba költözött, Kolozsvárra, az persze elmaradt. A koronavírus alatt talált rá újra a kertészkedésre, amikor a bezártság miatt érezte szükségét annak, hogy egy bevigye a természetet a lakásba. Akkor édesanyjától, vidékről kapott néhány palántát, amelyeket elültetett, majd egyre több növényt szerzett be, és lassan az egész terasz megtelt élettel.

Anna Maria Kiss | Fotók: Anna's Urban Garden

„Egy idő után láttam, hogy a szomszédok is elkezdtek érdeklődni, hogy a teraszunk egy dzsungel lett, és csodálkoztak, hogy szinte mindent meg lehet enni, amit termesztünk. A balkonkert megoldás lehet egy elég nagy problémára a városokban, a zöldterület hiányára és arra, hogy az emberek nem tudják, hogyan kell ételt termeszteni. A romániániai lakosságnak nincs fogyasztói kultúrája, és sajnos a városi területeken élő új generációk nem tudják, hogyan termeljenek élelmiszert, pedig Románia gazdaságának nagy része a mezőgazdaságra épül” – mondta Anna Maria Kiss. Hozzátette, az ő balkonján sok évelő és önvető növény van, ő pedig próbál a lehető legkevesebbet beavatkozni a permakultúrába.

A kertészkedésnek rengeteg pozitív hatása van

Anna Maria úgy vélte, a balkonkertészkedés lehet hobbi vagy életmód is, de azért inkább a fenntartható életmód hívei érdeklődnek iránta, olyan emberek, akiknek fontos, hogy mit esznek meg, akik önneveléssel próbálkoznak, és sok fiatal szülőnek is, akik megpróbálnak a gyerekeiknek egyfajta „túlélési stratégiát” tanítani. Hiszen, mint mondja, a környezetünk bizonytalan, háborúkkal, éghajlatváltozással, ezért fontos egyre többek számára, hogy képesek legyenek maguknak előállítani az élelmiszerek egy részét legalább.  

Arról, hogy hol tanult meg kertészkedni, elmondta, vidéken nőtt fel, és gyermekkora nagy részében is növényeket gondozott. „De sajnos valahogy olyan a mi kultúránk, hogy a nagyszüleink, szüleink igyekeztek távol tartani a kertészkedéstől, inkább arra biztattak, hogy tanuljunk, hogy ne kelljen kapálni, nehéz fizikai munkát végezni. A kertészkedésre úgy tekintettek, mint egy olyan munkára, amit a tanulatlanok csinálnak, azok, akiknek nincs más lehetőségük. És ez nem jó, mert emiatt jutottunk oda, hogy az emberek már nem rendelkeznek alapvető információkkal sem az élelmiszerekről, és az új generációk sok egészségügyi problémával küszködnek, mert nem tudják, hogyan válasszák ki, hogy mit egyenek, amikor bevásárolnak” – világított rá.

A balkonkertész szerint a természettel való kapcsolat nagyon fontos, és az nem azt jelenti, hogy a parkban sétálgatunk, hanem hogy megkóstoljuk, megszagoljuk, megérintjük a növényeket. Elmondta, emellett rengeteg tanulmány van, amely kimutatta a kertészkedés jótékony hatását a fizikai és mentális egészségre is, még kis mennyiségű növény gondozása esetén is, akár néhány cserépnyi fűszernövény termesztése is óriási változást hozhat a lelkiállapotban.

Miket ültessünk ebben az időszakban?

Anna Maria Kiss a kezdőknek mindenképpen azt ajánlja, hogy ne termesszenek olyasmit, amit nem használnak, hiszen ez a kertészkedés alapszabálya. Tehát mindenki az igényeinek és preferenciájának megfelelő növényt válasszon, és az elején kísérletezzen csak két-három növénnyel, akár fűszernövényekkel, mint a petrezselyem, menta vagy kakukkfű. De, mint mondta, ha valaki a teákat szereti, csinálhat teakertet, vagy akár koktélkertet is, érdekes fűszernövényekkel, gyógynövényekkel.

Ő mindenkinek ajánlja a balkonkertészkedést, hiszen önképzésnek is nagyon jó, sokat lehet tanulni a növényekről, amelyeket nap mint nap fogyasztunk, és jobban tudjuk értékelni azokat a zöldségeket és gyümölcsöket, amelyeket megvásárolunk, hiszen látjuk, hogy melyikkel mennyi munka van. Ugyanakkor megtanulhatjuk azt is, hogy milyen az egészséges ételek íze, amelyeket nem gyorsan, erőszakosan termesztettek.

A balkonkertész elárulta, hogy Facebook-oldalát azért hozta létre, hogy megmutassa, mi mindent lehet a balkonon termeszteni, és hogy oktassa, motiválja az embereket. Mint elmesélte, ő termesztett már cseresznyét, áfonyát, dinnyét és sütőtököt is a balkonon, úgyhogy semmi sem lehetetlen. A magokat sem akadály beszerezni, hiszen a növényekből is lehet magokat gyűjteni, de akár más termelőktől, vagy helyi civil szervezetek rendezvényein is lehet venni, ahol magokat cserélnek vagy adnak el egymásnak.

„Vannak kertészeti közösségek Romániában és Kolozsváron is, az Eco Ruralis minden évben ingyenesen oszt szét magokat, és persze ott vannak a magbankok is, ahonnan rengeteg ősi faj is megtalálható. A Magok lélekkel (Semințe cu suflet) csoport évente többször tart rendezvényeket Románia több városában is, tehát alapvetően ingyenesen hozzá lehet jutni a magokhoz. Ugyanakkor az ilyen rendezvényeken tanácsokat is adnak egymásnak a termesztők, amelyek nagyon hasznosak” – hívta fel a figyelmet.

Anna Maria Kiss szerint egyértelműen növekszik a balkonkertészkedés népszerűsége, főleg a 35 év alatti személyek körében, és sok fiatal szülő is érdeklődik, akik a gyerekeikkel együtt kertészkednek. Ugyanakkor növekszik az érdeklődés a multinacionális vállalatok részéről is, az alkalmazottak mentális egészége és kikapcsolódása érdekében egyre több workshopra van igény ilyen témában.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?