Új iskola épül a kolozsvári Békás negyedben

Új iskola építésére fogadta el a technikai dokumentációt a kolozsvári helyi tanács hétfői rendkívüli ülésén. Az oktatási intézményt a Békás (Bună Ziua) negyedben építik meg. A városrész viszonylag újnak számít.

Nagyjából 600 fő: 533 diák és 67 alkalmazott befogadására alkalmas épületet tervez Kolozsvár Városi Tanácsa a Békás negyedbe megépíteni. Az iskolában tantermek, laboratóriumok, tornaterem, orvosi rendelő kapna helyet, közölte Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere irodája.

Illusztráció | Fotó forrása: Adobe StockKözleményük szerint az új iskolára vonatkozó dokumentációt a márciusi rendkívüli tanácsülésen fogadták el hétfőn. A beruházás teljes összege meghaladja a 150 millió lejt és 24 hónap áll rendelkezésre a projekt megvalósítására. Az összeget a tervek szerint az önkormányzat elsősorban saját költségvetésből és különböző külső forrásokból fedezi, írják a közleményben.

„Azt látjuk, hogy egyértelműen nagy szükség van a Békás negyedben bölcsőde, óvoda és iskola létesítésére. Ezen intézmények létrehozása és működtetése alapfeltételei annak, hogy Kolozsvár lakónegyedei élhetőbbé, családbarátabbá váljanak. Ráadásul ez az egyik olyan negyede a városnak, amit az elmúlt években laktak be a kolozsváriak. (...) A beruházás magába foglal egy 600 fő befogadására alkalmas iskolaépületet, ennek környezetét, illetve egy bekötőutat” – idézi Oláh Emese alpolgármestert a közlemény.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?