Ha külföldön katasztrófát jelentenek, csapatával munkahelyüket és családjaikat hátrahagyva rohannak segíteni, ahogyan akkor is, ha az országban történik baj: mentettek már meg életeket, oltottak el tüzet, számoltak fel árvízkárokat, éjt nappallá téve kutattak eltűnt, elhunyt személyek után. Mindezt „tarisznyás módszerrel”, támogatásokat és saját pénzüket összegyűjtve, önkéntes alapon tették, mert belső hajtóerejük a jótevés. Ezért tüntették ki a Magyar Tűzoltó Szövetség fennállásának 150. évfordulóján Gróf Széchenyi Ödön emlékplakettel Szali Mózest, a Székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltóegyesület vezetőjét. Őt kérdeztük.

A romániai járványhelyzet kezdetekor Hétköznapi hősök címmel indítottunk sorozatot, amelyben többek között Szali Mózes önkéntes tűzoltóval is elbeszélgettünk: két évvel ezelőtt még az utcák fertőtlenítését is elvállalták, csakhogy biztonságot teremthessenek az emberek számára. Hétköznapi hős mivoltára a Magyar Tűzoltó Szövetség szintén felfigyelt, hiszen 2005 óta különféle országokban és helyzetekben bizonyította csapatával, hogy elsődleges számukra az élet, legyen az ismeretlen vagy ismerős bajbajutotté.

Kapcsolódó

„Az emberek hálálkodnak a lángok eloltása után, de az ölelgetés elmarad” – hétköznapi hősök: a tűzoltók

Igyekeznek ott segíteni, ahol szükség van rájuk, ezért nem riadnak vissza attól sem, ha az ország különböző szegleteiből riasztják őket, és legyen szó tűzoltásról vagy utcafertőtlenítésről, erejüket megfeszítve szolgálják közösségüket.

koronavírus Romániában Hétköznapi hősök tűzoltók

Szali Mózes szakmáját tekintve mentős, a Hargita Megyei Mentőszolgálat sofőrjeként dolgozik, mondhatni segítségnyújtásra született. Bár gyermekkora óta mentőmunkára vágyott, a sors úgy alakította, hogy egykori munkahelyén felajánlották, legyen a bútorgyár tűzoltója. Ezen a vonalon elindulva egyre feljebb menetelt, mígnem saját egyesületet alapított, később az egyesületek közt szövetséget.

Szali Mózes a 2005-ös Nyikó menti árvízkatasztrófák hatására határozta el, hogy megalapítja székelykeresztúri önkéntes tűzoltóegyesületét, amelynek tagjai azóta többször részt vettek külföldi katasztrófaelhárításokban. Bár vezetőjükként őt tüntették ki, biztos benne, hogy a csapat érdeme, hogy hős mivoltuk a köztudatba férkőzött: a harminc önkéntes férfi akadályokat nem ismerve siet mások segítségére, munkahelyükről rohannak el, vacsora mellől, a családjuk köréből futnak a szerencsétlenségek helyszínére. Működésük addig terjed, míg „a zsebük bírja”, mivel önkéntes alapon dolgoznak, „csellengők”, csupán az önkormányzat támogatása, más egyesületek jószándéka, a civilek segítsége és saját keresetük tartja fenn tevékenységüket.

2013-ban külföldi mintára itthon is megalapították tűzoltószövetségüket, amelyhez több egyesület csatlakozott – ennek a társulásnak hála, Hargita Megye Tanácsa azóta minden évben kiír pályázatokat a tűzoltók számára. Kezdetben oktatásra, rendezvényekre, védőfelszerelésre, mostanság már technikai felszerelések beszerzésében is segítséget nyújt: így jutottak láncfűrészhez, szivattyúhoz, tömlőkhöz például.

Szali Mózes elmondása szerint sokat köszönhetnek a kaposvári tűzoltóknak, akik jó példájukkal inspirálták a székelykeresztúriakat. Mivel tapasztalatlanul vágtak bele számukra ismeretlen, de hatalmas felelőséggel járó munkába, a gyakorlottabb csapatoktól csentek ötleteket. Ha látták, hogy gumicsónakkal vesznek részt mentésekben, addig gyűjtögették a pénzüket, míg sikerült gumicsónakot vásárolniuk, ha meg azt vették észre, hogy búvárok segítik a munkájukat, úgy alakították, hogy egy közülük búvárképzést végezhessen el. Felzárkóztak, sosem hagytak cserben senkit, aki segítségre szorult – ez az elhivatottság, és nem egy személy részesült kitüntetésben, részletezte beszélgetésünk folyamán.

Hozzátette, Romániában ismeretlen és kissé érthetetlen az önkéntes tűzoltó szókapcsolat, mert itthon azokat az önkormányzati alkalmazásban lévő tűzoltókat is önkéntesnek tekintik, akik valójában fizetségért cserébe dolgoznak. Ezért ki-ki értetlenül áll az erdélyi egyesületek tevékenysége előtt – ennek az a magyarázata, hogy Gróf Széchenyi Ödön Nagymagyarország területén alapította a tűzoltóságot és annak egyleteit, Havasalföldön és Moldvában azonban ennek nem volt hagyománya, ezért a románlakta területeken a közszolgálati egységek máig önkéntesnek minősülnek.

„Holott önkéntesség az, amikor az ember egy ismeretlen, bajbajutott személy megmentéséért az éjszaka közepén felkel, utazik, majd erejét megfeszítve küzd a bajbajutott testi épségéért. Vízben, sárban, lángokban, mínusz fokokban dolgozik egy másik emberért, akinek a nevét sem tudja, és mindezért cserébe nem vár fizetséget” – részletezte Szali Mózes. Villám nevezetű csapata csakis ennyire elhivatott személyekből áll: a férfiak állandó készenlétben élnek, legyen ünnepség, bál, lagzi vagy születésnap, mindig jelentkezik 5-6 személy, aki nem fogyaszt alkoholt, mert sosem lehet tudni, hol van szükség a segítségükre.

Ez azonban nem kényszer és nem is lemondás számukra: szívükből és meggyőződésből cselekszenek. Szali Mózes ezt azzal magyarázta, hogy segítségnyújtásra születni kell, fészkel valami a lelkükben, ami tettre készteti őket, és ez a valami motiválja a csapatot, ami inkább „család”, semmint egy csoportosulás. Összetartásuknak köszönhetően mindig van érdeklődő a tűzoltó hivatás iránt, múlt évben két elhivatott személlyel bővültek. Hálásak az érdeklődőkért, de nem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy önkéntesekre mindig szükség van, tehát minden elkötelezett embert várnak „családjukba”.