Rengeteg európai gyerek halálát okozza a légszennyezés

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adatai alapján évente több mint 1200 gyermek halálát okozza Európában a légszennyezettség. A koppenhágai székhelyű szervezet hangsúlyozta, hogy a gyermekek az anyaméhben való fejlődésüktől egyészen felnőtt korukig különösen érzékenyek a szennyezésre.

A friss jelentésben kiemelték: a szennyezett levegőnek kitett gyermekek későbbi életében nagyobb a krónikus betegségek kialakulásának kockázata is. Az EEA szakértői szerint a légszennyezettség akkor szorítható vissza, ha forrását, a közlekedés, az ipar és a fűtés által kibocsátott káros anyagok szintjét mérséklik.

Illusztráció forrása: Unsplash

Az európai környezetvédelmi szervezet egy korábbi beszámolójában már jelezte, hogy az elmúlt évek bizonyos javulása ellenére számos európai országban még mindig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által ajánlott határértékek felett van a levegőben lévő szennyezők szintje. Ez a probléma főként a városokban jelentkezik: 2021-ben az Európai Unió városi lakosságának több mint 90 százaléka szívott olyan levegőt, amelyben a WHO ajánlását meghaladó volt a szálló por (PM 2,5), az ózon és a nitrogén-dioxid mennyisége. A légszennyezettség különösen nagy volt Közép- és Kelet-Európában, illetve Olaszországban.

A jelentésben szereplő évi 1200 gyermekhalálozás Európában az unió 27 tagországa mellett Svájcot, Norvégiát, Izlandot, Liechtensteint és Törökországot is érinti. Az óvodák és iskolák környékén a levegő minőségének javítását egyebek mellett több zöldterület kialakításával lehet elérni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?