Sorra borulnak virágba a rétek, nárcisztól, kockásliliomtól, zsályától színes a mező, illetve a közösségi média, amelyen ki-ki megmutatja „zsákmányát” ismerőseinek – a virágmezőt és az onnan összeharácsolt, ölnyi nagyságú virágcsokrokat. Ha a látogatók zöme hazavisz egy csokrot, előbb-utóbb semmi nem marad annak, aki csupán a rét csodájára járna: letaposott növények, néhány szirom, levél és szár jelzi, hogy nem is olyan rég még volt élet a területen. Sőt a gyűjtögető számára sem örömteli a végkifejlet, két nap múlva az elhalt növények láttán bosszankodhat. Az ember valamiért mégis úgy hiszi, végeláthatatlan, kimeríthetetlen a természet, és abból mindenkinek juthat egy darab, és szinte eszébe sem jut, hogy nemsokára csak a megosztott fényképeken csodálhatja a különféle növényfajokat. Mit tehet egy felelős látogató a virágmezőn? Nézelődik és nem rongál – világosítottak fel interjúalanyaink, akikkel a vissza-visszatérő jelenségről beszélgettünk.

A mezei virágcsokrok otthonokba hurcolásának divatja Romániában fél évszázada dúl. Természetesen addig is gyűjtögettek vadvirágokat az emberek, de a kommunizmus idején elkezdődött városiasodás következtében több embernek több ideje jutott kikapcsolódás céljából járni a természetben. Egy csokor mezei virág begyűjtése a gyakori fajokból nem tesz kárt a természetben, ám vannak látványos, ritka virágok, amelyek csak egy-egy kisebb területen fordulnak elő tömegesen, máshonnan hiányoznak, mint a nárcisz, a kockás liliom, zergeboglár (pünkösdi rózsa), vagy a nárciszképű szellőrózsa- Ezeket már vétek begyűjteni azért, hogy pár nap múlva hervadtan a szemétbe dobjuk – részletezte Demeter László biológus, aki szerint „műveletlenség ölnyi virágot hazavinni, a ritka növényfajokat még akkor sem szedjük le, ha egy kisebb területen tömegesen fordulnak elő, nem illik harácsolni a természeti kincseket, mert így a soron következő csodálók lemaradnak a látványról és idővel egyáltalán nem lesz, mit csodálni”.

Kapcsolódó

„Székelyföld valóságos kaszálóparadicsom” – tájfenntartó, természetvédelmi funkciót is betöltő szénacsinálás zajlik a mezőkön

Székelyföld szerencsés, mert területén sok a gazda, de a román alföldön már meg kell birkózni a kaszálók homogénné válásával, ami abból fakad, hogy egyre többen fordítanak hátat a gazdálkodásnak, vándorolnak külföldre vagy öregednek ki.

mezőgazdaság kaszálás

Véleményével Hegyi Barna, a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója is egyetért, aki nemrégiben találkozott „felfoghatatlan” pusztítással egy Hargita megyei nárciszréten. Úgy véli, a közösségi média felületein megosztott számtalan virágmezős, művészi fotó sem kedvez a természetnek, mert így azok is rátalálnak a rétekre, akik egyébként tudomást sem szereztek volna azok létezéséről. Mint mondta, önmagában nem jelentene problémát, hogy az emberek kimennek sétálni és növényeket csodálni, az azonban a többiekkel és a természettel szemben sem igazságos, hogy a virágmezőkön áthaladva letapossák, letépik, kiássák a növényeket.

Hagyományos mezőgazdálkodás: a nárciszok egyetlen kapaszkodója

Demeter László biológus elmondása szerint a tömeges gyűjtést nagyon megsínylik a nárciszréteink, ám a legfontosabb tényező a fennmaradásukban a hagyományos mezőgazdálkodás. A nárcisz nedves réteken érzi jól magát, amelyeket kaszálóként művelnek, amennyiben ezeket legelővé alakítják, a taposás teszi tönkre a nárciszrétet, ha viszont nem kaszálják, rövid időn belül bebózotosodnak. „A szentegyházi-lövétei nárciszrét jó példa erre, megfigyelhetők foltok, amelyeket évek óta nem kaszálnak a tulajdonosok. Azokat láthatóan belepte a bozót” – mondta.

Legideálisabb a ligetes tájhasználat, a nem túl intenzív legeltetés, még inkább a kaszálás és elszórt bokrok, fák jelenléte. „A virágos rétek fennmaradásához szükséges az emberi tevékenység. Nyílt területeink, a rétek, legelők emberi beavatkozásnak köszönhetően alakultak ki – másodlagos gyepek, amelyek erdők gyérítésével, kiirtásával keletkeztek. A természeti szempontból ideális állapot az, amikor arányosan van jelen erdő, fás növényzet és külterjesen művelt gyep, legelő, kaszáló, mert a változatos növényzetű, művelésű területek növelik a fajgazdagságot” – világosított fel Demeter László hangsúlyozva, hogy a spontán nárciszmezők a vegyes tájhasználatnak köszönhetően alakulnak ki: elsősorban a nedves, kaszálóként használt réteket kedvelik, a gyenge lefolyású, nyirkos talajú fennsíkokat. A nárciszmezőkön pünkösdi rózsa is található, illetve különféle védett fajok, például a szibériai nőszirom és a haris, ezért is kötelességünk a rétek élővilágára figyelni. Még akkor is, ha nem minősülnek védettnek annak növényei.

A nárcisz Hargita megyében védett, a nárciszrétek közül a Szentegyházi nárciszrét országos jelentőségű természetvédelmi terület, ezenkívül nagyon látványos nárciszréteink vannak Oroszhegy közelében, a Cekend-tetőn, a Kalonda-tetőn és több más helyen a Hargita és a Görgényi-havasok vulkáni fennsíkján. Olyan nárciszrétekről is tudunk, amelyeken az elmúlt évtizedekben nagyon megritkult a nárcisz a gyűjtés és a tájhasználat változása következtében, az Erdővidék és Udvarhelyszék találkozásánál levő Hagymás-tetőn. A legfontosabb, hogy menjen ki a divatból a ritka vadvirágok gyűjtése és változzon át természetjárásra, ugyanakkor maradjanak fenn a mozaikos, ligetes kaszálóként használt területek. A környezetvédelmi törvény értelmében a vadon élő fajok engedély nélküli begyűjtése kihágásnak minősül, és magánszemélyek esetében 5000 lejtől 10 000 lejig terjedő pénzbírsággal sújtható.

„A hiányos környezetismeret az oka annak, hogy az ember növényeket tarol”

Hegyi Barna igazgató hozzáfűzte, hogy évtizedekkel ezelőtt néhányan merészkedtek a rétekre, hogy azokról virágcsokrokkal térjenek haza, napjainkban azonban egy átlagos hétköznapon is autók sora áll a különféle virágmezők körül: legyen az nárcisz, kockásliliom, zsálya, sokan keresztülgázolnak a mezei élővilágon, hogy megkaparintsák a virágokat. „A hiányos környezetismeret az oka annak, hogy az ember növényeket tarol”, mintha nem tudnák, hogy a letépett virágok vázában két napig éldegélnek csupán, azok a csokrok pedig, amelyeket gyűjtögetőik órákon át fülledt levegőjű autójukban tartanak, néhány órát bírják, mielőtt elhervadnának.

Úgy véli, a tanintézményekben nem helyeznek kellő hangsúlyt a környezetismeretre, alig járnak a gyerekek a természetbe, nem tapasztalják meg azt teljes valójában, és a leckék kevésnek bizonyulnak a felvilágosításhoz. „Azok a felnőttek szednek ölnyi csokrokat, akik gyerekkorukban lemaradtak az információról”, és az ember hajlamos azt hinni, hogy a természet kimeríthetetlen: mintha kinek-kinek joga lenne ahhoz, hogy „jussát” begyűjtse, megrohanja az „ingyent”, nem törődve azzal, hogy sok százan gondolkodnak hasonlóan, és együttesen visszafordíthatatlan károkat okozhatnak. Tévedés azt feltételezni, hogy a természet bármikor képes megújulni. Szüksége lenne szünetre, amiben nem részesülhet, ha naponta átjárnak a látogatók a mezőn, megtapossák az ott élő növényeket, állatokat, leszakítják vagy kiássák a növényeket. Ez vezethet a populáció összeomlásához – magyarázta.

Kapcsolódó

Kié az erdő? Mennyi szarvasagancsot, gombát és erdeigyümölcsöt vihet haza belőle a kiránduló?

Meddig bírja még az erdő, ha a benne termő gyümölcsök és ehető növények 80 százalékát hazaviszik az emberek?

túrázás erdő szarvas őzike agancs

„Egy szálat sem kellene hazavinnünk. Nem visszás megölni egy növényt azért, hogy nekünk néhány napig örömünk legyen?” – gondolkodtatott el a Békás-szoros–Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója, akinek meggyőződése, a legetikusabb az lenne, ha a réteket békén hagynánk, óvatosan közelítenénk meg az ott nyíló virágokat, és csak fényképeznénk. Nem tépnénk. Nem taposnánk. Nem ásnánk.