Egyetemi és önkormányzati együttműködés: tájrehabilitációba kezdenek a gyergyóújfalusi kőbányánál

A Hargita Megyéért Egyesület Hargita Megye Tanácsával, partnerségben Gyergyóújfalu Polgármesteri Hivatalával, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karával és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karával nemzetközi kutatói ösztöndíjprogramot indít romániai egyetemek szakirányú alapképzésében, mesteri, illetve doktori képzésében részt vevő hallgatói számára.

A program témája a gyergyóújfalusi andezitbánya tájrehabilitációja. A projektet hétfő délelőtt mutatták be a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karán. A kiírásra ötfős hallgatói csoportok pályázhatnak, amelyek tagjai között kötelezően legalább egy személynek a Sapientia EMTE tájépítész hallgatójának, legalább egynek pedig a BBTE biológus/ökológus hallgatójának kell lennie. Részt vehetnek még építész, geológus, földrajzos, kertészmérnök, közgazdász, urbanisztika vagy más, a kiírás tematikájához illeszkedő szakirányú képzésben részt vevő hallgatók is.

Gyakorlati lehetőség a hallgatók számára

„A projekt Hargita Megye Tanácsa kezdeményezésére, megkeresésére jött létre. Mivel egyelőre kevés ilyen hallgatói kutatási projekt, pályázat van a régióban, ez a lehetőség nagyon fontos az egyetemi hallgatók számára” – nyilatkozta a Maszolnak Ványolós Endre építész, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának oktatója, a tájépítészet szak programfelelőse.

Hozzátette, a kezdeményezés remek példa arra, hogy az önkormányzatok megkeresésére az egyetemi központok érdemben tudnak válaszolni, hallgatókat vonhatnak be egy ilyen mértékű kutatási projektbe. A hallgatók számára a kezdeményezés gyakorlati lehetőség, amelyben kipróbálhatják magukat a saját szakterületeiken, ugyanakkor az önkormányzatoknak is  jó lehetőség, tapasztalat, hiszen az egyetemi hallgatók innovatív ötletei sokat segíthetnek egy projekt tervezési szakaszának előkészítésében.

A tájépítészet szak programfelelőse reményét fejezte ki, hogy a kezdeményezésnek folytatása is lesz. Mint fogalmazott, fontos az érdemi együttműködés a különböző intézmények között, és ennek az együttműködésnek bővülnie kell más magyarországi, valamint európai egyetemek részvételével, hiszen az ilyenfajta partnerségekben van a jövő.

Fotó: Benedek Huszár Botond

„A kezdeményezéshez a Sapientia EMTE Kertészmérnöki Tanszék meghívásának köszönhetően csatlakozott a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kara. Mivel a két egyetem között szoros tudományos együttműködés van jelenleg is, ez is olyan program, amely több, különböző kompetenciájú szereplőt összekötve egy közös célt helyez előtérbe, egyértelmű volt, hogy csatlakozunk ehhez a remek kezdeményezéshez” – jelentette ki a Maszolnak Markó Bálint, a BBTE egyetemi tanára, biológus.

Hozzátette, a közös munka úgy tud hasznosulni helyi szinten, hogy a természet is és a helyi közösség is haszonélvezője legyen ennek. Hangsúlyozta, a két egyetem közötti együttműködés, illetve az önkormányzatokkal való kapcsolat megerősítése fontos eleme kell legyen a jövő projektjeinek is.

„Hiszek abban, hogy egy projekt létrehozásában érdemes bevonni több szakértői véleményt. Ha leszűkítjük néhány emberre az ilyen volumenű projekteket, kihívásokat, akkor nagyon sok olyan szempont, lehetőség vész el, ami talán a szakma bevonásával elkészülhetne” – közölte Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.Az andezitbánya Gyergyóújfalunál | Fotó: gyergyoujfalu.net

Mint részletezte, egyértelmű volt, hogy a Sapientia, illetve a Babeș–Bolyai Tudományegyetem fontos része lesz ennek a kezdeményezésnek. A Hargita megyei tanács az elmúlt években is azon dolgozott, hogy a felnövekvő nemzedéknek legyen lehetősége akár már az egyetemi évek alatt bekapcsolódni a helyi közösségeket érintő projektekbe, ezzel is segítve a fiatalok itthon maradását. Mint mondta, a cél egyrészt az, hogy minél több egyetemi hallgató foglalkozzon egy-egy ilyen kiemelt témakörrel, hiszen ezzel az önkormányzat alapos és széles körű tudásban részesül, másrészt az ilyen céltudatos hallgatókat az önkormányzatok a későbbiekben is felkérhetik más fontos projektek megtervezésének segítésében.

A tervpályázat két szakaszban zajlik

Az első szakasz a kutatási tervek és az újrahasznosítási javaslatvázlat vizualizációjának elkészítését tartalmazza, amelynek végén a szakmai zsűri döntése alapján a három legjobb tervtémát benyújtó csapat pénzjutalomban részesül, majd kiválasztják a legjobb projektet, amely a második szakaszba jut. Az első szakaszban bejárják a helyszínt, ez előzetes regisztrációhoz kötött. A kutatási tervek és az újrahasznosítási javaslatvázlat beadási határideje május 30-a. Az első szakaszt június 3-án a benyújtott projekttervek elbírálása, azok kiállítása és az eredményhirdetés zárja.

A kiválasztott, győztes kutatási tervet és újrahasznosítási javaslatot a második pályázati szakaszban dolgozzák ki úgy, hogy a megbízó intézmény a későbbi rendezési-tervezési folyamatban érdemben felhasználhassa azt.

Fotó: Benedek Huszár Botond

A győztes csapathoz a Sapientia EMTE további két tájépítész, a BBTE további egy biológus/ökológus hallgatója csatlakozik, akiknek a kiválasztása ugyancsak pályázati úton történik, a motivációs levél, az addigi tanulmányi eredmények és szakmai tevékenység figyelembevételével. A bővített csapat a kutatás idejére ösztöndíjban részesül. A második szakaszban érvényesül majd a szociális szempont is, azaz a nyertes pályázat kiegészített munkacsapatából három hallgató kap további szociális jellegű támogatást a részvételhez.

A kutatás és az újrahasznosítási javaslat projektjének beadási határideje szeptember 26-a. Az elkészült kutatási projektet a diákoknak szeptember 30-án kell bemutatniuk. A támogatási keretek, az első szakaszban három pénzjutalom, 1000, 1500, illetve 2000 lej értékben; a második szakaszban a hallgatók kutatási ösztöndíjban részesülnek, egyenként 400 lej értékben három hónapos időszakra, valamint szociális jellegű támogatást is kiosztanak, egyenként 250 lej értékben, szintén három hónapos időszakra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?