Az elhullajtott szarvasagancs eltulajdonítása bűncselekmény. A szarvas hajszolása, hogy agancsát időnap előtt elhullassa, embertelen és állatkínzásnak minősül. Lopás, ha engedély nélkül kosárszámra gyűjtünk gombát és erdeigyümölcsöt, illetve gondatlanság, ha szarvasasborjút vagy őzgidát édesgetünk magunkhoz, mert egy érintésünk is elég ahhoz, hogy a pusztulás szélére sodorjuk. Az erdei kirándulás tehát nagy felelősség, ahol az embernek egy feladata van: minden élőlényt békén hagyni. Hegyi Barnával, a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatójával arról beszélgettünk, kié is valójában az erdő. Megtudtuk, bár minden esetben van tulajdonosa, az erdő voltaképpen csakis önmagáé: ha nem zavarja a benne pezsgő létezést az ember, folyamatosan megújul. Ha viszont belekontárkodik, akkor lassan felszívódik belőle az élet.

A túraösvények nem véletlenszerűen kerülnek az erdőkbe. Ellenkezőleg, hosszas tervezés és egyeztetés előzi meg kijelölésüket, mert a kiránduló biztonsága az elsődleges kialakításukkor. Ha bármi történik – baleset, sérülés, támadás – a hegyimentők vagy a hegyicsendőrség tagjai sokkal könnyebben meglelik a sérültet, mint amikor külön utakon jár – osztotta meg velünk Hegyi Barna, a Békás-szoros – Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója hangsúlyozva, hogy a túraösvények nyomvonalát rendszerint úgy határozzák meg, hogy azok védett növényektől, állatok élőhelyétől és esztenáktól is kellő távolságra legyenek, így szinte teljesen biztonságosak.

A merészebb természetjárók számára azonban kevésbé vonzók, mint a meglepetésekkel teli, járatlan utak. Így egy részük letér a kijelölt ösvényekről, és olyan utakat jár be az erdőben, amellyel az állat- és növényvilág nyugalmát egyaránt megzavarja. E „felderítő séták” során az egyik legkárosabb a tavaszi kirándulók „jószándéka”, akik egyéni akciókat szerveznek, és őzgidákat, szarvasborjúkat cipelnek az információs irodákig, menedékházakig, az erdő egy sokkal távolabbi pontjára vagy egészen az otthonukig, azzal a magyarázattal, hogy megmentették őket a pusztulástól.

Holott – amint erről egy korábbi cikkünkben már írtunk – a bokor alatt szunyókáló, magányosnak tűnő állatok legelésző anyjukat várják vissza, hogy maguk is jóllakhassanak. Nincsenek életveszélyben, többségük nem azért lapul a bozótban, mert elárvult, így megmenteni sem szükséges őket. Ha azonban ember érinti meg a kicsinyeket, anyjuk nem törődik velük a továbbiakban, mert nem bírja elviselni az idegen szagot. Így a jószándék következtében valóban árván maradhatnak a párhetes őzek és szarvasok, amelyek felnevelése nagy nehézség a nemzeti parkok dolgozói számára, hiszen az állat, ha embernek kell táplálnia, saját környezetén kívül reked, így az életben tartása mellett vissza is kell majd vadítani.

Kapcsolódó

Fészekből kiesett madárfióka, bokor alatt meghúzódó őzgida: miként segíthetünk a védtelen kicsinyeken?

Komáromi Réka, a Milvus Csoport munkatársa tisztázta, az általában „sérültnek hitt” madárfiókák és vadállatok gyakran csak védtelenek, de nincs komolyabb sebesülésük, ezért nem szükséges azok „megmentésére” sietni.

természetvédelem madarak

Emellett az erdei élővilágot közvetetten is feszélyezhetik a túraútvonalakról lemerészkedő kirándulók, hiszen a különféle zajok, az illegálisan rakott tüzek füstje, lángja vagy egyes állatok hajszolása az erdő teljes biodiverzitásának kárára van. Noha a gyújtogatás napjainkban még veszélyesebb, mint eddig bármikor, mert az utóbbi években minimális csapadékmennyiség érte a régiónkat, a felelőtlenebb természetjárók tüzet raknak a fák közelében vagy száraz füves területen, mit sem sejtve arról, hogy futótüzeket okozhatnak.

Pedig, ha figyelnének, tudnák, hogy a túraösvényekről való letérés azt feltételezi, hogy az ismeretlen területen tilos a gyújtogatás – részletezte alanyunk, aki felvilágosított, Romániában az erdei tűzrakásra szabályok vonatkoznak: az erdőtől legkevesebb 100 méterre sütögethet a turista, de ott, ahol erre a célra kempingeket jelöltek ki, törvénybe ütköző, ha a megjelölt terület helyett másutt ver sátrat.

Ha azonban nem adott a kempinglehetőség, a kiránduló saját felelősségére vállalkozhat tűzrakásra, de ez rendszerint kockázatos. „Főként most, ebben a nagy szárazságban, amikor begyulladhat a száraz fű, ami futótűzként terjedve a gallyakat, közeli erdőt, a talajban lévő gyökereket is lángra lobbanthatja, hatalmas tüzeket eredményezve” – figyelmeztetett Hegyi Barna, majd hozzátette, ha ennek tudatában is vállalja valaki a rizikót, akkor száraz gallyakat gyűjtsön tüzelő gyanánt, mert a fák rongálásával a madarak fészkelését is megzavarhatja.

A turista kötelessége tisztelettel lépni az erdőbe. Mivel az magába fogadja, az a legkevesebb, ha az ember nem hagy benne olyan dolgokat, amelyek nem odavalók. „Magunk után semmit nem hagyhatunk az erdőben: szemetet főként, mert azt utólag összegyűjteni sokkal nehezebb, mint az üres csomagolásokat hazavinni, így szinte érthetetlen, hogy az emberek egy része miért dobja el” – részletezte az igazgató, aki arra is kitért, az erdőből magunkkal vinni sem szabad semmit, legyen az állat vagy növény, akkor vagyunk igazán felelősségteljesek, ha megcsodáljuk, de üres kézzel távozunk onnan.

Egy-két kiló gomba, erdeigyümölcs leszedése még éppen belefér

Mint mondta, a szarvasagancs, a gomba, az erdeigyümölcs, a medvehagyma is része azoknak a „tiltólistás” erdei kincseknek, amelyeket a kiránduló nem vihet haza egy-egy túra alkalmával. A szarvasagancs ugyanis annak a vadászegyesületnek a tulajdonát képezi, amelynek területén ráleltek, így a vadászegyesület tagjai vehetik leltárba az elhullajtott darabokat, majd olyan kisipari művészeknek értékesíthetik, akik még használnak hasonlókat alkotásaikhoz.

Bár nincs értéke a csontos képződményeknek, máig elterjedt szokás ezek gyűjtögetése, mi több, Romániában is hagyománya van annak, hogy túramotorokkal hajszolják a szarvasokat, míg azok fáknak ütköznek, és elhullajtják agancsaikat – ez utóbbi már állatkínzásnak minősül, a kalandra vágyók ugyanis szórakozásból, élvezetből sanyargatják a szarvasokat.

Magyarországon bűncselekményként tekintenek erre a tevékenységre, lopással és állatkínzással vádolják az elkövetőket. A nemzeti park igazgatója úgy véli, szomorú, hogy az emberek élvezetből kínoznak állatokat, mert az agancsok iránti kereslet az utóbbi évtizedekben minimálisra csökkent, szinte senkinek nincs szüksége ezekre. Csupán néhány gomb- és csillárkészítő használja fel az állatok fejdíszét, de trófeaként már elértéktelenedtek. Így ezek rendszerint egy garázsban vagy tárolóhelyiségben porosodnak. Mi több, az a néhány mesterember, aki agancsot használna a munkáihoz, vadaskerti körülmények közt tartott állatoktól elhullajtott darabokat szerezhet be legálisan, így nincs értelme az állat hajszolásának, az erdő „kifosztásának”.

A szarvasok kergetésével egyébként a teljes erdei ökoszisztéma felborul: megriad minden más állat is, a növényvilág sérül vagy elpusztul a túragépek kereke alatt. Ez olyan, mint egy hajtóvadászat, annyi különbséggel, hogy a vadat végül nem elpusztítják, hanem megcsonkítják. Noha az agancshullatás természetes folyamat, ami az állat megújulását jelenti, az csöppet sem elfogadható, hogy ennek tudatában erőszakkal próbálnak hozzájutni.

A vadzavarást Romániában a vadászati törvény szabályozza, de arra konkrétan nem vonatkozik jogszabály, ha egy ember az agancs megkaparintása érdekében kifulladásig hajszol egy állatot. A szarvasagancs begyűjtése azonban itthon is lopásnak minősül, mert az erdő minden esetben valaki tulajdona, így a benne lévő állatok, növények és azok tartozékai fölött is rendelkezik valaki, legyen az magánszemély, közbirtokosság vagy az állam.

Ha leleplezik a tolvajt, akkor a rendőrség közbenjárásával visszaszolgáltatható az elcsent agancs, gyümölcs vagy fa, illetve pénzbírsággal is sújtják a tettest – sajnos ez ritkán fordul elő, mert a vadgazdálkodók sem tekintik akkora értéknek az agancsokat, hogy rendőrségi feljelentést tegyenek – fűzte hozzá Hegyi Barna igazgató, akinek meggyőződése, „az ember sajátossága, hogy azért, ami ingyen van, aránytalanul nagy erőfeszítést képes tenni. Sőt illegális dolgokat is”.         

Gombát, erdeigyümölcsöt kosárszámra szedni bűncselekmény

Mivel az erdők tulajdonosa vagy az állam, vagy magánszemélyek, vagy a közbirtokosságok, a kereskedelmi célú gyűjtésre jogszabály vonatkozik: ahhoz, hogy valaki több kosárnyi portékát vigyen haza az erdőből, szükséges a tulajdonos engedélye és egy környezetvédelmi engedély. Ezek hiányában a kiránduló egy-két kilót gyűjthet étkezési céllal vagy hobbiból.

Nem igazságos ugyanis – főként az erdővel szemben – hogy időnként tonnaszámra gyűjtik belőle a szarvasgombát, ahogyan az sem, hogy medvehagyma-túrákat szerveznek az egyébként környezetvédő egyesületek. Ez mind illegális tevékenység, amellett, hogy erkölcstelen is. Kizsákmányolja a rengeteget, ami jól működő regenerálódó képességgel rendelkezik, ha nem avatkozik megújulásába az ember. Mivel mostanában nagy szárazságok dúlnak, a klimatikus sokkhatás következtében az erdő nem bír a megszokott tempóban megújulni.

„Tavaly nyár óta nem volt nagyobb mennyiségű csapadék a térségünkben. Hegyvidéken még előfordult, viszont ott is egyre ritkábban. Alig van gombája az erdőnek, de a kirándulók azt a keveset is letarolják, eltulajdonítják” – kifogásolta a szakember hangsúlyozva, hogy nem természetbarát hozzáállás egy csapattal az erdőbe menni, és ott lecsupaszítani egy teljes lelőhelyet környezetvédelem vagy -ismeret címszó alatt.

Meddig bírja még az erdő, ha a benne termő gyümölcsök és ehető növények 80 százalékát hazaviszik az emberek? – tűnődött alanyunk, attól tartva, hogy egyszercsak eltűnik a medvehagyma, bizonyos gombafajok, kedvelt gyümölcseink. Noha a kontrollálatlan gyűjtés nem emberhez méltó, nyaranta egész sátortáborok vonulnak a pagonyok mélyébe, hogy minden erdeigyümölcsöt megkaparinthassanak.

„Több száz tonna gyümölcs érkezik le a hegyről, és mi csodálkozunk közben, hogy a medvék bevonulnak a lakott területekre, hogy szemeteskukákat, ültetvényeket, otthonokat fosztogassanak” – ez annak köszönhető, hogy az állat az erdőben táplálék nélkül marad, illetve megriad, mert ahhoz, hogy ne kerüljenek életveszélybe a gyűjtögetők, folyamatosan petárdázzák az élőhelyét. Így szinte teljesen ellehetetlenül a medve táplálkozása: élelem sem marad neki, de nyugodt élettér sem, hogy tovább kutathasson különféle bogyókért.

„Az erdőt békén kell hagyni”

Hegyi Barna szerint egyetlen felelős viszonyulás az, ha az erdőt békén hagyjuk, nem teszünk bele, és nem veszünk el belőle semmit túrázásaink folyamán. Csak csodáljuk: az állatvilágát, a növényvilágát, de úgy, hogy közben semminek sem ártunk. Ha képesek vagyunk erre, a természet megmutatja, mekkora regenerálódó képességgel van megáldva: „bizonyította már a járványhelyzet okozta karanténidőszakban is, amikor az emberek nem túráztak. Volt ideje visszafoglalni azt, ami az övé” – vadkamerák felvételei bizonyítják, hogy élettel telt meg a legtöbb turistaösvény, és olyan addig forgalmas útszakaszok, amelyek emberi jelenléttől mentesek lettek néhány hónapra.