Felhívás a turistákhoz: ne nyúljanak az őzgidákhoz, és ne szakítsák le a védett növényeket

Azzal a kéréssel fordult a Békás-szoros - Nagyhagymás Nemzeti Park igazgatója, Hegyi Barna a turistákhoz, hogy ne érintsék meg a szarvasborjakat és őzgidákat, és ne szakítsák le a védett növényeket.

Hegyi Barna közlése szerint ebben az időszakban ellenek a szarvasünők és őzsuták, akik ezután védett helyre rejtik kicsinyeiket, ahol szoptatják őket, de eljárnak élelmet keresni. Ha a kirándulók kis szarvasborjakra vagy őzgidákra találnak, tudniuk kell, hogy az anyaállat a közelben van, és nem szabad a kicsinyekhez hozzáérni, mert az emberi szagot megérezve a szülők nem foglalkoznak többé utódaikkal. Ugyanez a jelenség viszont nem következik be madarak esetén, mert ezeknek nagyon fejletlen a szaglásuk.

Nagy gondot jelentenek a juhászkutyák, amelyek elpusztíthatják a szarvasünők vagy őzsuták által rövid időre magukra hagyott kicsinyeket. Hegyi Barna kifejtette: a pásztoroknak be kell tartaniuk a kutyák maximálisan megengedett számára vonatkozó törvényt, és a juhászkutyák nyakába kötelező koloncot kötni, amely megakadályozza őket a bozótosban való gyors mozgásban. Ha a borjú vagy a gida még csak pár napos, így sincs esélye a kutyával szemben, de ha már tud szaladni, akkor megmenekülhet, amennyiben kolonc akadályozza a juhászkutyát a vadászatban - magyarázta a nemzeti park vezetője.

Hegyi Barna az offroadozóknak is üzent, kérve őket, hogy terepjárműveikkel ne hatoljanak be az erdőbe vagy a tisztásokra, mert ezzel nagyon megzavarják a vadállatokat. A közösségi hálón megjelent fotókra reagálva - amelyeket kirándulók osztottak meg, általuk letépett és nagy csokrokba szedett kockás liliomokkal, nárciszokkal, hóvirágokkal, sáfránnyal - Hegyi arra hívta fel a figyelmet, hogy a védett növények leszakítása katasztrofális eredményekkel jár a rezervátumokra nézve; azokat csak csodálni és fényképezni szabad, letépni nem.

Kapcsolódók

Kimaradt?