Szándékosan gyújtották fel a lengyelek legöregebb fáját?

Súlyos tűzkár érte Lengyelország legöregebbnek tartott, hétszázötven éves tölgyfáját – közölték hétfőn a lengyel hatóságok, akik úgy vélik, szándékos gyújtogatás történt.

Jerzy Wilanowski, a délnyugat-lengyelországi Szprotawa főerdészének helyettese azt mondta, hogy a tűzoltók több mint harminc órán keresztül küzdöttek a lángokkal, mire sikerült eloltaniuk a múlt kedden keletkezett tüzet. Az erdész szerint csupán májusban bizonyosodhatnak meg afelől, hogy a fa túlélte-e a gyújtogatást, hiszen jövő tavasszal érkezik el az ideje, hogy új hajtásokat hozzon.

A több mint tízméternyi átmérőjű és több mint huszonnyolc méter magas tölgyfát I. Boleszláv, ismertebb nevén Vitéz Boleszláv középkori lengyel király iránti tiszteletből „chrobry”-nak, vagyis lengyelül vitéznek vagy bátornak hívják. A tölgyek védett növényeknek számítanak Lengyelországban, és a gyújtogatóra tettéért akár tíz év börtönbüntetést is kiszabhatnak a hatóságok. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

Kimaradt?