Húsvétra készülünk. A szenvedés, a halál és a feltámadás egységének ünnepe ez, hiszen – ahogyan azt Bátor Botond testvér, a hargitafürdői Pálos kolostor szerzetese is mondja –, az örök élet ajándéka csak úgy nyerhető el, ha az ember elfogadja az ehhez vezető, küzdelmekkel teli utat is.

Miben rejlik a feltámadás misztériuma? – tehetjük fel a kérdést, hiszen míg a szenvedésben láthatunk valami „kézzelfoghatót”, valami értelmezhetőt, addig az örök élet a maga fenséges homályába burkolózik, és csupán elméleteink, elképzeléseink és reményeink vannak a mibenlétével, a milyenségével kapcsolatban.

Miként éljük meg a szenvedést és feltámadást a mindennapokban? – folyathatjuk tovább a kérdések sorát, s válaszul adott mindaz, amelyről talán nem is gondoljuk, hogy parányi, emberi leképeződése ezeknek a nagyságoknak. A húzós vizsgaidőszak utáni jól megérdemelt pihenés és az „ezt is megcsináltam” érzése, a hosszú és fárasztó takarítós nap utáni tiszta ház illata vagy épp az órákon át tartó konyhában álldogálás után elfogyasztott vacsora mind-mind Bátor Botond testvér szavait támasztják alá: a sült galamb sosem fog a szánkba repülni. Még az apró sikerekhez is munka, kudarc és küzdelem vezet. Ez, és ennek az öröme az, amely átkíséri az embert földi életén. És hogy mi van azután? A kérdésre tán sosem kapunk pontos választ, a reményeinket mégis táplálja az, hogy az igazi szeretet nem ér véget néhány évtized alatt.