Mekkora disznóság! Kolbásztöltő verseny volt Szatmárnémetiben, amit a Tökös csajok nyertek

Fotók: Czinzel László

Tizenkettedik alkalommal szervezett Kolbásztérinbábát, s egyúttal hagyományok napját a szatmárnémeti Borókagyökér Hagyományőrző Egyesület. A hosszú évek alatt adományokból és Lépés-jegyekből felépített Lépésház ismét jókedvvel telt meg szombat reggel, hogy megtartsák az egyesület talán legsikeresebb rendezvényét, amely elsősorban kolbászkészítő verseny, amit néptánc, népzene egészít ki.

De amellett, hogy a határtalan jókedv dominál, azt azért tudni kell, hogy verseny ez, amelyen ez alkalommal több mint húsz csapat vett részt. A cél egyszerű: a tíz kilónyi kolbásznak megfelelő húsokból a lehető legjobb, legkülönlegesebb, vagy akár leghosszabb kolbászt elkészíteni. A sokszor munkatársakból, baráti társaságokból álló csapatoknak pedig lehetőségük van a Mesterségem címere versenyben olyan, húsból, felvágottakból készített „kompozíciót” összeállítani, amely a mesterségükre utal.

„Az idei verseny is megmutatta, hogy az évek alatt rengeteget fejlődtünk. A csapatok tisztán dolgoztak, az asztalok rendezettek voltak, és valóban, mindenki próbálta kolbászból a legjobbat készíteni. Az más kérdés, hogy nem mindenkinek sikerült. A zsűri első kóstolása – amikor még a húskeveréket alapfűszerezéssel kóstolják – úgy tűnt, nem lehet majd győztest hirdetni, annyi jó alap volt. A folytatásban viszont volt, aki hibázott. Volt, aki a vége felé csomborral bolondította mg a kolbászt, az pedig nem tett jót a végeredménynek. Egy másik csapat például habanero erőspaprikát adott hozzá a húskeverékhez, az eredmény pedig borzasztóan csípős lett” – magyarázza Szejke Judit, a Borókagyökér Hagyományőrző Egyesület vezetője és a rendezvény fő szervezője.

Az idei verseny más tanulságokat is hozott. Vannak csapatok, akik a sokadik versenyükön vesznek részt, nagyon értenek már a bajnok kolbászok készítéséhez. A szervezők szerint jövő évtől kezdődően már kolbászligák lesznek a Kolbásztérinbábán: a csapat, amely öt versenyen részt vett, már a profi ligában indul, így az újonc csapatoknak is lehet majd sikerélményük a saját csoportjukban.

Az idei kolbászkészítő-versenyt a Tökös Csajok csapata nyerte, őket követték a ranglistában a Partiumi Falugazdász Hálózat Falugazdászai. A bronzérmet a Migazgatók csapat vihette haza, valamint számos különdíjat is kiosztottak különböző kategóriákban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?