Kolbász és pálinkamustra: marosi a legjobb kolbász, csíkdelnei a legfinomabb pálinka!

Sepsiszentgyörgyön hétvégén tizenhetedik alkalommal szervezett Székelyföldi Kolbászfesztiválra 73 csapat nevezett be. A szakmai zsűri értékelte a négyfős csapatok szervezettségét, öltözetüket, az alapanyagok előkészítését, az asztalok dekorációját és a higiéniát. A csapatok által készített kolbászt pedig vakon kóstolták, amikor az étel ízét és tálalását értékelték.

„A versenyen győzött a kiegyensúlyozott ízű kolbász”, jelentette be Sikó Barabási Sándor. A háromszéki főállatorvos elmondta, a Maros megyei önkormányzat csapatának ítélték idén Székelyföld legfinomabb kolbászának járó díjat. A Szabó Árpád vezette nyertes csapat hagyományos recept alapján készített kolbászt, nyereményük részvétel a jövő évi Csabai Kolbászfesztiválon. Különdíjban a háromszéki Víz-ügyesek csapata részesült.

A sepsiszentgyörgyiek és a turisták számára szervezett, a székely kultúrához, gasztronómiához kapcsolódó programok a szórakozás mellett a közösségépítést szolgálják, mondta Grüman Róbert, a társszervező Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Becse István a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke pedig bízik abban, hogy a jövőben a kolbászfesztiválon csak kimondottan hazai takarmányokból felhizlalt disznók húsából töltenek kolbászt, minél több helyi kis feldolgozó sikeres lesz, egészséges, székely termék védjeggyel ellátott termékkel. Tóth Endre mesterszakács szerint a sepsiszentgyörgyi „családias, utánozhatatlan történet. A székely kolbászt íze és külleme teszi egyedivé, és persze az, hogy a székely ember lelke is benne van.”

A 17. Székelyföldi Kolbászfesztiválon fellépett az étfalvi fúvószenekar, valamint a Székely Góbék, a Pittyes2es és Gyufa humoristák, illetve a Vesuvius együttes.

A díjazott pálinkák mindenhol megállnák a helyüket!

Ugyancsak hétvégén első alkalommal szervezték Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi Pálinkamustrát. A csíkdelnei málnapálinka nyerte a legfinomabb Székelyföldi pálinka, illetve a bioszilvából készült uzoni párlat nyerte Székelyföld legfinomabb szilvapálinkája díját.

Az első alkalommal megszervezett Székelyföldi Pálinkamustrára 93 személy több mint 200 pálinkát nevezett be, amelyeket a sepsiszentgyörgyi Fidelitas Szálló konferenciatermében megtartott gálán díjaztak. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök rámutatott: „a pálinkamustrával a minőségi pálinkakészítésre és kulturált fogyasztásra irányítják a figyelmet. Az elmúlt évtizedben fordulat történt a székely pálinkakultúrában: a lehangoló, ízesített égetett szeszektől eljutottunk a táji pálinkák föléledéséhez, az újra sokszínű és sokízű pálinkákhoz”.

A szakmai zsűri vakbírálat alapján értékelte a Kovászna, Hargita és Maros megyéből benevezett szilva, barack, málna, áfonya, alma, almaborpárlat, barack, birsalma, bodza, cseresznye, feketeribizli, fenyő, körte, madárberkenye, meggy, szeder, szőlő, törköly és sütőtök pálinkákat. Dezső Tibor nemzetközi pálinkabíráló szerint meglepetés, hogy ilyen sok magánszemély készít minőségi pálinkát, melyek bármelyik világversenyen megállnák a helyüket.

Székelyföld legjobb szilvapálinkája az uzoni Kovács Ferenc biogyümölcsből készült pálinkája lett. A termesztő szerint a legjobb pálinka biogyümölcsből készül, amelyik nem volt „megitatva” gomba- vagy rovarirtószerrel.  A csíkdelnei János A. Előd és Vass Csongor málnapálinkája lett Székelyföld legjobb pálinkája. Ők öt éve űzik hobbi szinten a pálinkafőzést, minőségi gyümölcsökből dolgoznak, magozó és bogyózó gépet és főzőt vásároltak, hogy minőségi pálinkát tudjanak előállítani. Elmondásuk szerint idéntől versenyekre is járnak. „Ez a díj visszaigazolás, hogy jól csináljuk, amit csinálunk.” 

A zsűri minden olyan székely székről hirdetett győztest, ahonnan legkevesebb húsz minta érkezett. Kézdiszék legjobb pálinkájaként az esztelneki Domokos Ferencz barack pálinkáját díjazták, Sepsiszék legjobbja a sepsiszentgyörgyi Bunta Lóránd barack párlata lett. Erdővidék legjobb pálinkája címet a baróti Fehér Zoltán bodza szíverősítője nyerte el. Marosszék legjobb pálinkája pedig Mezőpanitról érkezett a Borbély család fenyő pálinkájaként. A gyergyószentmiklósi Biró Róbert madárberkenye kisüstije Gyergyószék legjobb pálinkája lett.

 A Székelyföldi Pálinkamustrán 28 bronz, 42 ezüst és 39 arany fokozatú pálinkát díjaztak. Minden résztvevő értékelői lapot kapott a párlat erősségeiről és gyengeségeiről. A versenyt jövőben is megszervezik, akkor a székelyföldi kereskedelmi főzdék is benevezhetik párlataikat.

Kapcsolódók

Kimaradt?