Népzene és finom illatok lengték be szombaton a marosvásárhelyi Vár területét

Első alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyen a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivált, ahol a térség hagyományos ételeit, helyi termelők és kézművesek termékeit, valamint a magyar, román, szász és roma hagyományos népi kultúrát vonultatták fel.

A változatos program keretében délben kávé-kóstolással egybekötött előadáson vehettek részt az érdeklődők, majd az Ibănești tejtermékek uniós és világpiac felé vezető útja címmel tartottak bemutatót a termelők. Ezt követően az egészséges étkezés – szárított fűszerzöldség világát mutták be, végül kézműves sörkóstolóra is meghívták a látogatókat.A szerző fotói Egyébként minden termelő kóstolásra kínálta termékeit, legyen az hús, tejtermék vagy méz, lekvár, sőt pálinka is. Délután két órakor kezdődött a Folk Fórum, amikor a Maros Művészegyüttes szervezésében közel 20 néptáncegyüttes előadását nézhették meg az érdeklődők, a nézőtér folyamatosan kicsinek bizonyult. Az est megkoronázásaként a Maros Művészegyüttes népszerű szólistája, Kásler Magda majd a tánckar lépett színpadra.

Az étkezdéknél, a látogatók a hagyományos ételek között megkóstolhatták a grillen sült főtt puliszkát, illetve a rendezvény egyik szervezője, Cristina Manoilă és Vizi Imre énekes által készített salátalevest is.

A délutáni órákban Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke és Soós Zoltán polgármester is meglátogatta a rendezvényt és köszöntötte a táncosokat, közönséget.

Péter Ferenc beszédében hangsúlyozta, a Maros megyei ízek és hagyományok fesztivál azzal a céllal született, hogy egy helyre hozzuk és megmutassuk értékeinket. „Nem csak a turistáknak akarjuk megmutatni, hanem azt is szeretnénk, hogy mi, Maros megyeiek is örülhessünk mindannak a jónak, ami hozzánk tartozik. Hogy vásárolni tudjunk azoktól a helyi termelőktől, akik minőségi ételeket, italokat készítenek itt a megyében, hogy lássuk a különböző térségek népviseletét, szép táncait a hivatásos táncosok vagy a gyermekeink, unokáink előadásában itt a színpadon” – fűzte hozzá a megyei tanács elnöke.

Soós Zoltán polgármester gratulált a szervezőknek és elmondta, a már ötödik kiadásához érkezett Folk Fórum indulásakor szóba került az, hogy majd hagyományos ételek bemutatásával bővítsék a rendezvény kínálatát, és ez most meg is valósult. A városvezető hangsúlyozta, „ha multikulturalitás akkor Marosvásárhely, ha kultúra, akkor a marosvásárhelyi vár a tökéletes helyszín”.

A fesztivál egy fergeteges Vizi Imre koncerttel zárult.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?