A régészeti leleteket használva utánajártak,  milyen messziről szállították készítőik az alapanyagokat a kőből faragott eszközök gyártásához, illetve hány különféle vadászó-gyűjtögető nép élhetett a kérdéses területen a vizsgált időszak alatt. Az eredmények azt mutatták, hogy az említett tizenhárom régión mindössze harmincöt különböző népesség osztozhatott.

Annak megállapítására, hogy az egyes törzsek hány főből állhattak, Schmidt és Zimmermann a napjainkban élő, hasonló népeknél megfigyelt jellemzők alapján következtettek. Ezen összehasonlítás szerint egy adott vadászó közösség kb. negyvenkét személyt számlált, ami harmincöt törzzsel számolva azt jelenti, hogy földrészünk legnagyobb részének mindössze ezerötszáz lakója lehetett a kérdéses korszakban. Zimmermann szerint ez már annak fényében is meglepő adat, hogy mennyire sikeresen hódították meg életterüket az aurignaci ősemberek, és birkóztak meg a környezetükből rájuk leselkedő veszélyekkel.

Rendkívül nehéz pontos adatokkal szolgálni a kérdéses időszakról – véli Jennifer French, a Londoni Egyetem munkatársa, aki szerint jelen témában csupán óvatos becslésekre hagyatkozhatnak a tudósok. Mindettől függetlenül a szakember úgy véli, német kollégáinak kutatása mögött kellő ráció rejlik, és fejtegetéseik egybevágnak más, ugyanezen korszakról korábban született tanulmányok eredményeivel. Megtéveszthet bennünket kontinensünk mostani népességszáma, melyből azt hihetjük, Európa mindig is hasonlóan zsúfolt volt. Holott úgy tűnik, negyvenezer évvel ezelőtt nem éppen ez volt a helyzet.