Kávé tejjel, naponta többször: egy friss kutatás szerint többet árt vele a bolygónak, mint gondolná
Súlyarányosan nézve a kávé előállítása az egyik legkevésbé fenntartható módon történik, hiszen annyi szén-dioxidot termel, mint a sajt, szénlábnyoma pedig fele a marhahúsénak, ami köztudottan az egyik legkörnyezetszennyezőbb élelmiszer – írja a The Conversation hírportál alapján a femcafe.hu. A világszerte évente több mint 9,5 milliárd tonna termelt kávénak kereskedelmi értéke 30,9 milliárd dollár. Ez folyamatosan növekedik: a kávé iránti globális kereslet becslések szerint 2050-re megháromszorozza a termelést, ami hatalmas nyomást jelent az erdőkre és a trópusi régió más élőhelyeire.
A Brazíliából és Vietnamból származó, hagyományos és fenntartható módon termelt arabica kávé szénlábnyomát számolták ki és hasonlították össze a University College London munkatársai, és megállapították, a kávétermesztésnek létezik környezetkímélőbb módja is. Arra jutottak, hogy a kávé termesztési, szállítási és fogyasztási módjának megváltoztatásával akár 77 százalékkal is csökkenthető lehet a kávé előállításával és élvezetével járó szénkibocsátás.
Egyetlen kilogramm arabica kávé termesztése bármely országban és exportálása Nagy-Britanniába átlagosan 15,33 kilogramm szén-dioxid kibocsátásával jár. Ez a hagyományos módszerekkel termelt, még nyers, pörkölés előtt álló kávébabra (zöld kávé) vonatkozik. Kevesebb növényvédőszer használatával, az energia- és vízhasználat optimalizálásával, repülőgép helyett hajókkal történő szállítással azonban 3,51 kilogramm szén-dioxidra csökkenthető az egy kilogramm kávéval járó emisszió. Egy csésze kávé átlagosan 18 gramm zöld kávét tartalmaz, így egy kilogrammból 56 eszpresszó készíthető. Egyetlen eszpresszó szénlábnyoma mintegy 0,28 kilogramm, de fenntartható módon termesztve 0,06 kilogrammra csökkenthető.
CSAK SAJÁT
A tejjel fogyasztott kávé esetében nagyobb a karbonlábnyom. A latte mintegy 0,55 kilogrammnyi szén kibocsátását okozza, a cappuccino 0,41 kilogrammnyit, a flat white 0,34 kilogrammnyit. A fenntartható módon termesztett kávéból készült italoké viszont csak 0,33 kilogramm, 0,2 kilogramm és 0,13 kilogramm. A tudósok szerint a növényi alapú tejitalok fogyasztása is egy módja a kávézás környezetkímélőbbé tételének. Csökkenti a szénlábnyomot például a kémiai növényvédőszerek organikusra cserélése vagy a farmok megújuló energiával való ellátása. Ha pedig a kávét már származási helyén pörkölik, szállításuk során a jármű kevesebb üzemanyagot fogyaszt, mivel könnyebbé válnak a kávészemek.