Kutatás: gyorsabban öregszik az, aki bérelt lakásban él

Bérelt lakásban élni nemcsak a pénztárcát terheli meg, de az egészséget is, legalábbis egy új brit tanulmány szerint, amely megállapította, hogy sokkal jobban öregíti a szervezetet, ha az ember albérletben él, mint az, ha munkanélküli – írja az Interesting Engineering alapján a 24.hu portál.

A kutatás során nemcsak a fizikai környezet jellemzőit, mint például a penészesedés vagy a lakás hőmérséklete miatti problémákat vették figyelembe, de megvizsgáltak olyan pszichoszociális aspektusokat is, mint például a magas bérleti díjat vagy a túlzsúfolt élettérből eredő stresszt is. Ezeket az információkat aztán összekapcsolták a felmérés válaszadóitól rendelkezésre álló egészségügyi adatokkal, akiktől vérmintát is vettek a biológiai öregedés mérésére.

Fotó: Gábos Albin

Az eredményekből kiderült, hogy akik bérelt lakásban laknak, gyorsabban öregednek, és a bérlés szervezetre gyakorolt negatív hatása kétszer akkora, mint a munkanélküliségé. A gyorsabb biológiai öregedés különösen gyakori volt azoknál, akik elmulasztották a lakbérfizetést, vagy olyan helyen éltek, ahol környezetszennyezésnek, illetve környezeti problémáknak voltak kitéve.

A szerzők tehát megállapították, hogy a kihívást jelentő lakhatási körülmények a gyorsabb biológiai öregedés révén negatívan befolyásolják az egészséget. Ugyanakkor jelezték, hogy a biológiai öregedés visszafordítható. Ez egyértelműen rávilágít arra, hogy egy felelős lakáspolitikai vízió révén milyen jelentős hatása is lehetne a döntéshozóknak népegészségügyi kérdésekben.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?