Kádár Attila hét danos mester: Az aikido a harmónia útja, a támadó energiáját semlegesítjük

Az önvédelem fontosságát hirdeti és tanítja Erdély legmagasabb fokozatú, hét danos aikido mestere, Kádár Attila Zsolt, aki minél több személynek szeretné átadni tudását.

A Fehér megyében élő aikido mesternek ötvenhat év tapasztalat és egy nem mindennapi életút áll a háta mögött. Küldetésének érzi minél szélesebb körben népszerűsíteni az aikidot és minél több gyereket bevezetni az önvédelem eme művészetébe.

Az értelmiségi felmenőkkel rendelkező Kádár Attilát tanulmányai végeztével Nyugat-Európába sodorta az élet, ahol – hat nyelv birtokában – jogi fordítóként tevékenykedett, két éven át pedig Belgiumban, a Királyi Katonai Intézményben tanította önvédelemre és lefegyverzésre, aikido stílusban, a belga parakommandósokat és hegyivadászokat.

Fotók: Kádár Attila személyes archívuma

Az aikido művészetét Tomita Seiji nyolc danos nagymestertől sajátította el, akinek huszonöt évig volt a tanítványa. Jelenleg Kádár Attila a Román Aikido Szövetség akkreditált oktatója. Sokat jelent számára, hogy az országos szövetség elnökével, Dan Corneliu Ionescuval nagyon jó viszonyt ápol, neki van Európában a legnagyobb rangja, kilenc dan birtokosa és ő az Európai Aikido Szövetség elnöke is. Kádár Attila egyszersmind az Osaka Aikikai tagja, azaz a Második Önvédelmi Világszövetségé (az első Tokióban van), Erdélyben pedig ő rendelkezik a legmagasabb, 7 danos fokozattal és a kevés magyar oktatók egyike.

Bár egy olyan településen él Balázsfalva közelében, ahol ő az egyetlen magyar, Kádár Attila gyönyörűen beszéli anyanyelvét, e tekintetben is követendő példa lehet sokak számára. Az aikido lényegét is szemléletesen foglalta össze: „Az aikido a harmónia útja. A támadó energiáját semlegesítem, különösebb erőfeszítésre nincs szükség, ám azonos/pontos időzítésre igen. A veszély vonalából úgy kell kilépnem, hogy már a támadó energiájának a birtokában érezzem magam. Röviden: én átveszem az agresszió rám irányuló energiáját. Kicsitől nagyig, nemtől és kortól vagy származástól függetlenül, az ember azonos anatómiai felépítéssel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy csontvázunk és ízületeink azonosak. Ez a bizonyos fantasztikus emberi fogaskerék-gépezet, aki mindnyájan vagyunk, azonos módon hajlik, fordul, idomul a változatos mozgások során. A bajt jobb megelőzni, mint átélni, és ezért minden logikával és normális észjárással rendelkező egyén megtanulja az önvédelem alapvető szabályait”.

Az aikido a béke sportja, célja az agresszió mindenképpeni megfékezése, a támadó megsértése nélkül

Arra a kérdésre, hogy miben különbözik az aikido más keleti küzdősportoktól, Kádár Attila így válaszolt: „Manapság a vad és agresszív sportok hömpölygő áradata a vonzó(bb) a fiatalság számára – ez sajnos valóság. Mindezek dacára, szerintem nem mérvadó tényező ez. Elég vadság, agresszió, támadás van már úgyis a világon! Az aikido a béke sportja, célja az agresszió mindenképpeni megfékezése, a támadó megsértése nélkül. Elkerülhetjük ezáltal a kórházat, rendőrséget, törvényszéket vagy adott esetben az életre szóló bosszúvágyat. Hogyan? Egész egyszerűen úgy, hogy támadónk tudomására hozzuk azt, hogy az ő agressziója irántunk céltalan és ránk nézve esélytelen és veszélytelen velünk szemben. Mi nem adunk a támadónknak esélyt, mert kikerüljük a veszélyt és átvesszük az energiáját” – részletezte Kádár Attila Zsolt.

Kifejtette: az aikido úgy működik más küzdősportokhoz képest, mint egy ökonomikus és egyedi fogalom, ahol és amelyben különösebb fizikális energia megspórolásával érvényesülhetünk. Mit jelent ez? Egy példa: egy kis testsúlyú gyerek vagy egy már megviselt, idősebb egyén is teljes mértékben képessé válik a mozgás, az időzítés, valamint a technikák korrekt alkalmazása révén a hatékony önvédelemre. Fölösleges tovább ragozni, hogy mennyire szükséges ez a mai világban. „Remélem, minél többen felfigyelnek erre mind az iskolák, mind a magánszemélyek, aikido kurzusok megrendezésére. Fontos adalék: az aikido gyakorlására nem szükséges az életmódot megváltoztatni. Ez belülről fogja a praktizálót megerősíteni, éberebbé, élesebbé tenni, s az egyén rövid idő lefolyása alatt elveszti mindenféle kisebbrendűségét és sutba vágja félelmét. Remélem, felfigyeltek és megkeresnek, szívesen állok rendelkezésükre” – mondta Kádár Attila, aki minél több személynek szeretné átadni a tudását és szívesen elmegy oda, ahol kialakul egy tízfős csapat.

Mindeddig több Fehér megyei iskola tanulóival sikerült megismertetni az aikidót, de a mester a megye határain kívül is tart kurzusokat, például Tordán, a Jósika Miklós Elméleti Líceumban és Székelyudvarhelyen, az Eötvös József Szakközépiskolában.

Megkértük a gyerekeket is, foglalják össze, pár mondatban, eddigi tapasztalataikat.

„Volt egy kis erőfeszítés, de másképp jó móka volt. Érdemes ezekre a kurzusokra járni, mert megtanulod, hogy megvédd magad és tanulsz egy kis fegyelmet is. A mester, aki tanított, kedves volt és türelmes és egy kicsit szigorú is. Nekem nagyon tetszett az aikido bukfenc, meg az, hogy amikor megtámad valaki egy késsel, hogyan védd ki” – osztotta meg élményeit a kurzusok egyik résztvevője, a tizenhárom éves Deák-Székely Róbert.

„Nagyon jól éreztük magunkat a kurzusokon, mert sokat mozogtunk és vicceltünk is. Egy csöppet nehéz volt a technikákat megtanulni, de ezek sokat segítenek abban, hogy megvédd magad és jobbak legyenek a reflexeid” – mondta a tizenegy éves Finta Gergő, akinek tavaly – a tízéves korcsoportban – egyedül volt narancssárga öve, 4 kyu fokozattal, az országban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?